Szeptemberig 44 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, ebből kilencmilliárd forint gazdagította a magyar költségvetést. Az importnál szóba kerül a forgalmi adó is, az importáfa összege pedig már most meghaladja az 1300 milliárd forintot. Ráadásul egyes számítások szerint egyforintnyi vámbevétel további 33 adóforintot termel – emelte ki Varga Mihály.
Megjegyezte, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása is „ebből a szempontból lényeges igazán”, ugyanis annak nyomán kínai konténerek tömege indulhat meg Magyarország felé. „A magyar gazdaság komoly hasznot remélhet a beruházásból, hiszen ennek révén az ország meghatározó szerephez juthat az uniós és a nemzetközi kereskedelemben” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az utóbbi időben több mint húsz százalékkal nőtt az unión kívülről Magyarországra érkező áruk értéke.
Kína, valamint 16 kelet- és közép-európai állam most tartott budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, hogy az ázsiai ország legmagasabb rangú vezetőivel egyebek között ipari fejlesztésekről, csúcstechnológiai beruházásokról és arról tárgyaltak, hogyan juthatnak távol-keleti megrendeléshez a magyar vállalatok – írja a lap.