A turizmus is hajtja az elektronikus fizetést

Hírek Tóth Balázs
Töretlen lendülettel bővült tavasszal az elektronikus fizetés: a növekedést több tényező is fűtötte az OTP Csoport értékelése szerint.

Az OTP Csoportnál az első negyedév 30 százalékot is meghaladó bővülése után a második negyedévben újra 30 százalék felett nőtt a kártyaelfogadási tranzakciók száma és volumene az előző év azonos időszakához képest – közölte a pénzügyi szolgáltató. A folyamatot a turizmus újraindulása mellett az emelkedő infláció és az adóvisszatérítésből fedezett vásárlások is erősítették. A pénzintézet szakértői szerint ugyanakkor a 2022 első félévét jellemző dinamikus fejlődés üteme a második félévben csökken majd. Az OTP Csoport legfrissebb statisztikái alapján a kártyaelfogadás forgalma az első negyedévhez képest 15,5 százalékkal, míg éves összehasonlításban 35,6 százalékkal nőtt. A hitelintézet POS-termináljain végrehajtott tranzakciókban is hasonló a változás, negyedévről-negyedévre 15,2, míg 2021. második negyedévével összehasonlítva 32,8 százalékkal emelkedett ezen tranzakciók darabszáma.

A mobiltelefonos kártyaelfogadási alkalmazás, a SimpleBusiness forgalma az idei második negyedévben 188 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakét, míg a tranzakciók száma 272 százalékkal nőtt. A hitelintézet szakértői szerint a kiugróan dinamikus bővülésben az év eleji egyszeri támogatásokból – mint például a családi adóvisszatérítés – fedezett vásárlások és a COVID járvány enyhülésének következtében fellendült turizmus ugyanúgy szerepet játszott, mint az emelkedő infláció, vagy az orosz-urán konfliktus elől menekülők magyarországi vásárlásai.

Az infrastruktúrát vizsgálva a második negyedévben a korábbiaknál nagyobb mértékben jelentek meg a szezonális POS-terminál igénylések, ami szintén a turizmus és ehhez kapcsolódó iparágak újraindulását jelzi. A kártyaelfogadási mobilalkalmazás, a SimpleBusiness forgalmában az okozott látványos növekedést, hogy az applikáció már az érintéses kártyaelfogadást is lehetővé teszi a kereskedők számára, így ezen a téren további jelentős bővülés várható a bank szakértőinek véleménye alapján. Szintén dinamikusan bővült a kártyaelfogadást biztosító, kezelőszemélyzet nélküli automata berendezések száma, ilyenek például csomag- vagy a parkolóautomaták.

Az elektronikus fizetés éven belüli trendjét vizsgálva szinte hagyományosnak nevezhető, hogy a januári visszafogott forgalmat követően elindul az év végi csúcsig tartó növekedés, azonban az idei második negyedév eredményeihez több előre nem várt külső tényező is hozzájárult. 2022 második félévében arra számítanak, hogy az elektronikus fizetés volumene ugyan enyhébb ütemben, de tovább fog nőni. „Az elektronikus fizetési lehetőségek folyamatos bővülése továbbra is arról tanúskodik, hogy a kártyaelfogadás már nemcsak a vásárlók, hanem a kereskedők körében is egyre inkább hétköznapi gyakorlat” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője. Az OTP Csoport elektronikus fizetési megoldásai között már elérhető olyan alkalmazás, amellyel a kereskedő POS-terminálként használhatja mobiltelefonját: a SimpleBusiness applikációt kezdő- vagy 30 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak javasolják. Magasabb árbevételnél, illetve, ha a kereskedő a bankkártyák mellett egészségpénztári, cafeteria- és SZÉP kártyákat is elfogadna, a hitelintézet POS-terminál igénylését ajánlja.

Fotó: Pixabay

Ezek is érdekelhetnek

További híreink