A történelem tényleg ismétli önmagát? Berlin újra közeledne Moszkvához

Hírek
Csupán pár napja látta vendégül Angela Merkel német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a németek pedig máris az amerikaiakat szapulják.

A német külügyminiszter szerint országának az Európai Unióval együtt ellensúlyt kell képeznie az Egyesült Államokkal szemben a többoldalú, méltányos megállapodásokon alapuló multilaterális rend védelmében. Heiko Maas ezt a Handelsblatt című német üzleti lap szerdai számában közölt vendégkommentárjában fejtette ki.

Ahogy azt már a Putyin-Merkel találkozó kapcsán megírtuk: a német kancellárnak az elmúlt időben mind az oroszokkal, mind pedig az amerikaiakkal való viszonya romlásnak indult. Most úgy döntött, tesz egy kisebb, de látványos lépést az oroszok felé. Így lehetséges az, hogy hirtelen az amerikaiaktól kell félteni a világ rendjét.

Az sem egy légbőlkapott feltételezés, hogy Németország a jövőben további lépéseket tesz majd Oroszország felé. A Geopolitical Futures (GPF) egy friss elemzése szerint a németeknek nagyon is megvan az okuk rá, hogy az amerikaiakra nehezteljenek, az oroszokkal pedig elmélyítsék kapcsolataikat.

Mint írják, az Egyesült Államok több védelmi kiadást követel Németországtól, valamint azt szeretnék, ha több kockázatot vállalna az USA mellett. Németországnak viszont nem érdeke az Egyesült Államok politikájához csatlakozni a Közel-Keleten, a Dél-kínai-tengeren vagy Észak-Korea kapcsán.

A GPF elemzése megemlíti, hogy Oroszországnak és Németországnak is akadnak problémái a globális hegemónnal, amelyek már a Trump-adminisztráció előtt is léteztek. Németországot az USA folyamatosan el akarja tántorítani attól, hogy az olyan elsődleges érdekeit képviselje, amelyek az EU-hoz fűzik. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezek az európai integráció mélyítését, vagyis az Európai Egyesült Államok létrehozását jelentik.

Az oroszokat viszont az zavarja, hogy az Egyesült Államok próbálja kiterjeszteni hatáskörét Kelet-Európában és a Balti államokban, amit Oroszország fenyegetésként él meg.

Ezeken felül mindkét ország látja az együttműködés előnyeit. Németország gazdasági és regionális érdekei miatt szüksége van olajra és gázra Oroszországtól. Oroszország gazdasági fejlődéséhez külföldi befektetésekre és technológiára van szükség, amellyel Németország rendelkezik. A GPF elemzése szerint ez egy ismerős helyzet, nem először fordul elő ugyanis, hogy a két ország szorosabb együttműködésre lép. Példaként említik többek közt az 1871 (német egyesítés) és 1914 közti időszakot, vagy a Molotov-Ribbentrop-paktumot. Hozzáteszik: mindkettőt katasztrofális háború követte, de lehetséges, hogy azóta más idők járnak.

Borítófotó: Angela Merkel kancellár (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtóértekezletet tart a német kormány vendégházában, a mesebergi kastélyban 2018. augusztus 18-án.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink