A tarháló Juhász most nyíltan adóelkerülésre buzdít

Hírek
Kedden Juhász Péter egy Facebook-videóban kérte fanatikus híveit, hogy segítsék kifizetni az Együtt 200 milliós tartozását, különben tönkremennek. Ma az is kiderült, hogy Juhász nem csak a kunyerálásban szégyentelen, de már adóelkerülésre is kéri az embereket.  

"Nagyon szép tőletek, hogy egy nap alatt körülbelül 1800-an utaltatok kb. 24 millió forintot az öt számlára, illetve a párt számlájára. Azért öt számlát adtunk meg, mert egy ember egy év alatt adómentesen 150.000.- forintot adhat bárkinek adományként. Ha azonban esetleg ennél nagyobb összegű támogatásra is van lehetőséged, akkor kérlek, azt oszd el a számlák között." – írta a Facebookon szerdán Juhász Péter.

Ez bizony az adóelkerülés szándékának nyílt beismerése. Amire most Juhász saját elvakult híveit akarja rávenni, ugyan legális, de a legkevésbé sem etikus. Szóval az együttös siserehad lassan elgondolkodhatna azon, hogy végre elereszti az oly régóta szorongatott morális furkós botot.

Már csak azért is, mert a párt most amiatt van ekkora bajban, hogy vasárnap a választók 1%-a sem szavazott nekik bizalmat, így vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást.

Vastag bőr lehet Juhászék arcán, hogy egy ekkora bukta után is nekiállnak tarhálni, és azért könyörögni, hogy segítsenek nekik adót elkerülni.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink