A támogatott konstrukciók húzzák a kkv-hitelek piacát

Hírek B. M. T.
Dinamikus bővülést hozott az idei év első fele a kis- és középvállalatok finanszírozásában a CIB Banknál, amelyben meghatározó szerep jutott a támogatott konstrukcióknak is – közölte a pénzügyi szolgáltató.

Az orosz-ukrán konfliktus, az ellátási láncok zavarai és az általános bizonytalan hangulat ellenére is meggyőző eredményeket ért el az év első felében a CIB KKV üzletága: a pénzintézet 2022 első hat hónapjában 23 százalékkal több hitelt folyósított a szegmensbe tartozó – legalább egymilliárd forintos árbevételű – kis- és középvállalatoknak, mint egy évvel korábban – áll a pénzügyi szolgáltató ma kiadott közleményében. A dinamikus bővülésben – tették hozzá – kiemelt szerep jutott az állami támogatás mellett nyújtott hiteltermékeknek: az új kihelyezések 17 százaléka a korábban jóváhagyott NHP-hitelkeretek lehívásából származott, miközben közel felük – 47 százalékuk – az új Széchenyi Program különböző konstrukcióihoz kapcsolódott.

„Az új kihelyezések ágazati megoszlásából egyértelműen látszik, hogy a CIB Bank változatlanul főként a reálgazdaság finanszírozására koncentrál: erre utal, hogy a feldolgozóipar részesedése 22 százalékos, a kereskedelemé 19, az építőiparé és az ingatlanos területé 18 százalékos, a mezőgazdaságé pedig 15 százalékos volt az év első felében” – nyilatkozta Győr Tamás, a CIB Bank KKV üzletágának igazgatója. Figyelemre méltó emellett – tette hozzá –, hogy a vidék pozíciói erősödtek kissé a korábbiakhoz képest: az új finanszírozás 23 százaléka kötődött a Budapesten működő cégekhez az év első felében, miközben a fennmaradó 77 százalék szinte egyenlő arányban oszlott meg a keleti és a nyugati országrész között.

Ami pedig a kilátásokat illeti, Győr Tamás az év további részében a forgóeszközhitelek további bővülésére számít csökkenő beruházásihitel-igény mellett. Továbbra is meghatározó szerep jut majd a támogatott konstrukcióknak, amelyek érdemi kamatelőnyt biztosítanak a piaci kamatozású hitelekhez képest.

Fotó: Szabad Föld/Németh András Péter

Képünk illusztráció

Ezek is érdekelhetnek

További híreink