A szerencsejátékosoknak kedvezett a tavalyi év

Hírek Figyelő
Hatan milliárdos főnyereményt vittek haza és háromezer játékos egymillió forintot meghaladó összeget nyert.

Rendkívül sikeres évet zártak a hazai szerencsejátékosok, hiszen több mint 3200-an örülhettek milliós, hatan pedig milliárdos nagyságrendű nyereményeknek a 2019-es esztendőben.

Igazán szerencsés volt a 2019-es év a Szerencsejáték Zrt. játékosai számára. Különösen azokra a szerencsésekre igaz ez az állítás, akik milliárdosok lettek, de a többi játékosnak sincs oka szomorkodni.

Hat alkalommal milliárdos főnyereménnyel tért haza egy-egy szerencsés, amelyből három a Hatoslottó, kettő az Ötöslottó, egy pedig az Eurojackpot játékosok közül került ki. Utóbbi az év abszolút rekord összegű nyereménye, hiszen minden idők legnagyobb hazai lottónyertese bruttó 30 millió eurót, azaz több mint 10 milliárd forintot nyert. Az Ötöslottó esetében a játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét (4,194 milliárd forint), a Hatoslottón pedig a második legmagasabb összegét (2,103 milliárd forinton ketten osztoztak) is hazavitték.

A legtöbb milliomost az Ötöslottó adta: több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget, a legmagasabb négytalálatos közel 6 millió forintot ért. A második a sorban a sorsjegyek általi nyeremények, hiszen több mint 610 szerencsés lett milliomos ennek a játéktípusnak köszönhetően. Ezután a Joker játék következik, amelyen közel 300-an nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116). A Tippmix játék során az idei év legnagyobb nyereménye megközelíti a 40 millió forintot.

További érdekesség, hogy Totóban 81, a Góltotóban 80, az Eurojackpot alsóbb nyerőosztályaiban összesen 67, a Tippmixprón 39, a Skandináv lottó esetében pedig összesen 20 darab nagynyeremény született. Utóbbi esetében tízen több mint 100 millió forintot meghaladó összeget nyertek.

Összességében tehát igazán szerencsés volt a játékosok körében a 2019-es esztendő, azonban a 2020-as év is óriási nyereményekkel várja a játékosokat, elég csak az Ötöslottó 26 hete halmozódó, több mint 3,3 milliárd forintos főnyereményére gondolni.

.

Borítókép: 1972. Magyarország, Cserháti Zsuzsa lottószámokkal (Fortepan, adományozó: MHSZ 1972′)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink