A Szakmák Éjszakáján hívják fel a figyelmet a szakképzési lehetőségekre

Hírek
A szakképzési lehetőségekre szeretnék felhívni a figyelmet a pénteken megrendezendő Szakmák Éjszakáján - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.

Pölöskei Gáborné azt mondta, a cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk. A helyszíneken a látogatók maguk is kipróbálhatják az adott szakmákat.
    
A Szakmák Éjszakáját 2016 óta rendezik meg, tavaly mintegy 56 ezren vettek részt rajta – ismertette, hozzátéve, a határon túlról is egyre több iskola kapcsolódik be.

    
A szakképzések többsége cégekkel, vállalatokkal közösen történik: az iskola adja az elméleti, a vállalat a gyakorlati oktatást.

    
Idén a Szakmák Éjszakáján országszerte 160 település 467 szakképző intézménye több mint 4400 programmal várja az érdeklődőket április 12-én 18 és 22 óra között. A látogatók 50 százalékos utazási kedvezménnyel juthatnak el a programokra, amelyek listája a rendezvény honlapján elérhető.

 

Borítófotó: Kosecová Andrea kovácsmester (j) bemutatója a szakmák éjszakáján a Salgótarjáni Szakképzési Centrumban 2018. április 13-án. (MTI Fotó: Komka Péter)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink