A Soros-féle szakértői anyag nem több kampánybrosúránál

Hírek
Közelednek a választások, ezért az NGO-k a kimúló félben támolygó ellenzéki erőtlenek hóna alá nyúlnak. Legutóbb Illiberális állam Európa szívében című, miként meghatározzák: szakértői anyagukkal. Komoly szakértők lehetnek, akiknek sikerült egy mindössze 16 oldalas, színes prospektust összeütniük.

Na persze, pénz híján még ez sem megy. Szerencsések ezek az NGO-k, dúsgazdag, s ügyük esetében bőkezű mecénásuk akadt. Ki más? George Soros. A szerény dolgozatot nem kevesebb, mint öt szervezet jegyzi. Az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemező Műhely és a TASZ. Miként honlapjaikon olvashatjuk: az Eötvös Károly Intézetet George bácsi alapította, a többit pedig a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatja. Méghozzá bő kézzel. Ebből kiviláglik, Soros még nem nagy úr. Legalábbis madáchi értelemben. Az ember tragédiájában Lucifer így szól a Teremtőhöz: „Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy.” Lucifer mindössze egy fát kapott az Édenben. „S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni” – perel a pártos szellem az Istennel. Bár George bá nem fukar kezekkel mért, a szakértői anyag nem hogy fának, magoncnak is hitvány. A tagadás lábának megvetése nem több a liberálmensevik politikusok unalomig ismételgetett paneljeinek pontokba szedésénél.

Tisztességtelen választások.

Minden választás tisztességtelen, amit nem a mindent, mindenkor tagadó kisebbségi politikai erők nyernek, minden választás csalás, ha nem a volt kommunisták győznek.

Foglyul ejtett média.

Én, afféle fogoly médiamunkás, letöröm láncaimat, s szabad szellemmel tényfeltárom, akad e „pártatlan” média kishazánkban. Népszava, Vasárnapi Hírek, 168 Óra, Szabad Föld, Magyar Narancs, HVG, Magyar Nemzet, Heti Válasz, ATV, Hír TV, RTL Klub, Klubrádió, Lánchíd Rádió, 444, Átlátszó, Index, Zoom, Alfahir, Nyugati Fény, napi.hu, 24.hu… Csak úgy hirtelenjében, ja és a napokban indult merce.hu. Úgy fest, akadnak bőven.

Állami gyűlöletkampányok.

Természetesen Soros és az idegengyűlölet. Az eltérő vélemények és képviselőik kirekesztése.

Ez alatt értik a civilek vegzálást, többek között azzal, hogy külföldről érkező támogatásaikról számot kell adniuk, meg azt, hogy a kormány lejáratja azokat, akik vele ellentétes véleményt hangoztatnak. Miért kéne őket lejáratni? Lejáratják magukat derekasan…

Az állami erőszakmonopólium privatizálása.

E pontban sajátosan értelmezik a Fidesz szákház szervezett megrongálását, amelyet jól kiképzett, magukat ártatlan bámészkodónak beállító aktivisták hajtottak végre. Azt írják a politikai aktivistákkal szemben „kormányhoz köthető verőemberek” léptek fel.

A közös európai normák semmibe vétele.

Vagyis mit kuruckodik a kormányzat az EU-s eljárásokkal szemben, fogadja el, mert egyébként kétségbe vonják az uniós szervezetek pártatlanságát.

Rendszerszerű korrupció…

Hadd ne kelljen tovább visszaböfögnöm az ellenzéki erőtlenek paneljait.

Az egész propagandaanyag természetesen angolul is elérhető, hogy elborzadjon a hanyatló Nyugat, amely inkább átrendeződni látszik – sajnálatukra, nem a nyitott társadalom irányába.

Nem kevés pénzért, ez igen kevés. Ha nem fáradtak ki a nagy munkában az aktivisták, javaslom, segítsenek a Föld azon részein, ahol valóban szükség van segítségre. Én fizetem nekik a repülőutat Eszak-Koreába, ott harcoljanak a nyitott társadalomért, s akkor egyszer az életben tényleg tesznek valami hasznosat. Hasznosan költik el George bácsi pénzét.

Borítókép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Ezek is érdekelhetnek

További híreink