A Richter negyedéves eredményét egyszeri tételek rontották

Hírek Figyelő
Több mint a duplájára emelkedett 2019 október-december időszakban a vezető termékének amerikai értékesítése után kapott jogdíjbevétele a Richternek – derül ki a társaság pénteken közzétett, negyedéves beszámolójából.

A Vraylar nevű készítmény USA-beli forgalma után 57,4 millió dollár illette a magyar gyártót, 2018 azonos időszakának 27,5 millió dollárja után. A termék piaca tovább nőhet, hiszen két külön klinikai vizsgálat tart a fázis III-ban, azzal a céllal hogy igazolják a Vraylar (illetve a cariprazine hatóanyag) hatásosságát a major depresszió kezelésében – írja a Világgazdaság.

A negyedév összesített árbevétele 138,7 milliárd forint lett, 14 százalékos emelkedéssel. Az értékesítés közvetlen költségeit levonva 75,4 milliárd forintos bruttó profitot sikerült elérni.

A marketing kiadásokat sikerült kordában tartani, azok 13 százalékkal nőttek, kissé alacsonyabb ütemben, mint ahogy a bevételek emelkedtek. A kutatás-fejlesztési költések 26 százalékkal 12,3 milliárd forintra nőttek a negyedév során.

Számos egyszeri tétel rontotta azonban az eredményt: újabb jelentős értékvesztést számolt el a cég az Esmya nőgyógyászati termék üzleti értékére, mivel annak kizárólagossága idén májusban lejár. Romlott a cégcsoport kínai leányvállalatának cégértéke is, többek közt a Cavinton támogatás ottani megszüntetése miatt.

Ezek az egyszeri tételek összesen 36,7 milliárd forintot tettek ki, így az üzleti tevékenység eredménye negatív lett: 12,4 milliárd forint. Pénzügyi soron is mínuszos az eredmény, 4,4 milliárd forint.

Az adózott negyedéves eredmény így végül mínusz 12,5 milliárd forint. A teljes évi eredménybeszámoló sokkal jobban fest, abban a teljes árbevétel 507,8 milliárd forint, az üzemi eredmény 39,7 milliárd forint, míg az adózott profit 49,3 milliárd forint.

Ami az értékvesztésekkel korrigált üzleti eredményt illeti, 2019-ben rekordévet tudhatunk magunk mögött, amit elsősorban a Vraylar által biztosított jelentős árbevétel növekedésnek, valamint a kedvező devizaárfolyam környezetnek köszönhetünk. Ezt a rendkívüli eredményt úgy sikerült elérnünk, hogy közben jelentősen növekedtek a portfóliónk megújításának gyorsuló üteméhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési kiadásaink – írta Orbán Gábor vezérigazgató.

.

Borítókép: Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a Budapesti Értéktőzsde kereskedését indító csengetésén 2019. november 22-én. Az értéktőzsdén huszonöt éve kezdték meg a kereskedést a társaság részvényeivel.
MTI/Mónus Márton

Ezek is érdekelhetnek

További híreink