A repülőgép késésére is köthetünk biztosítást

Hírek figyelő.hu
A járatok késése esetén az uniós szabályok szerint kártérítés jár az utasoknak, akik azonban saját magukat is biztosíthatják. Ma már ugyanis vannak olyan utasbiztosítások, amelyek a járatkésésekre nyújtanak kártérítést – figyelmeztet a Netrisk.hu.

Ha valaki nem önszántából, hanem például járatkésés miatt nem tud időben el- vagy hazaindulni, akkor bizonyos esetekben számolhat kártérítéssel – írja a turizmus.com. Az uniós szabályok szerint akkor lehetnek jogosultak az utasok kártérítésre, ha több mint 3 óra késéssel érkeznek meg az úti célhoz. A megtett távolság függvényében a kártérítés összege 250-600 euró – az aktuális árfolyamtól függően 96 ezer és 230 ezer forint közötti összeg – lehet.

A két órát meghaladó járatkésés esetén a légitársaságnak úgynevezett ellátási kötelezettsége áll fenn, ami kiterjed például frissítők és étel biztosítására, vagy akár a szállodai elhelyezésre is.

A légitársaság csak akkor nem köteles kártérítést fizetni, ha igazoltan rendkívüli körülmények okozták a késést. Ilyen rendkívüli körülménynek számítanak például a légiforgalmi irányítás által hozott döntések, a politikailag instabil helyzetek, a kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy a biztonsági kockázatokat jelentő helyzetek. Ugyanakkor nem mentesül a légitársaság a kártalanítás alól, ha a késést például a repülőgép műszaki hibája, vagy a légitársaság munkavállalóinak a sztrájkja okozta.

Repülőgép, járat, késés

Fotó: Shutterstock

A reptéren is lehet lépni

„A gyakori járatkésések miatt egyre több utasbiztosításhoz lehet kérni ilyen esetre kiegészítő biztosítást, amely az uniós szabályból eredő kártérítésen felül fizet az utasoknak, akár további 1000 eurót személyenként. Fontos azonban, hogy ezek a biztosítások csak addig érvényesek, ameddig az utas kötötte. Azaz, ha péntekig szól egy biztosítás, és a járatkésés miatt szombat hajnalra ér valaki haza, akkor a szombati napra is kell, hogy biztosítással rendelkezzen.

Ha éppen a repülőtéren válik biztossá, hogy késni fog a repülő, és emiatt akár egy nappal később érkezik haza valaki, akkor még ott, a repülőtéren érdemes meghosszabbítani a biztosítást.

Átlagosan kevesebb mint napi kétezer forintért lehet egy-egy napra kötni utasbiztosítást, így az utazás teljes költségéhez és az esetleges kártérítéshez képest is alacsony kiadást jelent” – mondta el Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

A szakember azt is elmondta, hogy a Netrisknél az utasbiztosítások 40 százalékát kötik repülős utazásokra, így sokakat érinthet ez a lehetőség. Előfordulhat az is, hogy nem járatkésés miatt lesz hosszabb egy-egy utazás, hanem mert az utasok döntenek úgy, hogy 1-2 nappal meghosszabbítják például az autós vakációt. Ebben az esetben is gondolni kell az utasbiztosításra, ilyenkor is meghosszabbítható a szerződés akár a Netrisk, akár a biztosító telefonos ügyfélszolgálatán keresztül.

Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink