A rémálom és a DK

Hírek
A Demokratikus Koalíció Varju László aláírásával közleményt adott ki az általuk rémálomnak titulált vizes VB-ről.   

Nem válogat a jelzőkben az írás, megalománia, magánzsebek, káosz, szétlopás és államcsőd, vérig sértés, mind szerepel a huszonöt soros szövegben. Még az eredeti fellépőt is lebetegítette a kormány, nyilván szánt szándékkal.

Hogy aztán kifejezze Varju László a közlemény végén, hogy tiszta szívvel szurkol a magyar versenyzőknek. Hát, tudja a fene, mennyire tiszta ez a szív, mert az egész közleményről az jut az ember eszébe, amikor szenteste elhívjuk a morgós nagybácsit vacsorára, aki már az ajtóban leszidja a gyereket, kuplerájnak nevezi a lakást, leszólja és ízetlennek nevezi az összes ételt. A vörösbort kiönti a bézs kanapéra, mellévizel a csészének, felhánytorgat létezőt és nem létezőt, megsért mindenkit az asztalnál, majd felugrik, és előveszi a tiszta szívét, hogy énekeljük el együtt a mennyből az angyalt. Minden maradékot becsomagoltat, utolsóként távozik, és másnap még a telefonban újból elmondja, milyen rémálom volt az egész. Próbáljuk szeretni, de sehogy se megy.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink