Sosa egy írása szerint tudomásul kell venni, hogy “léteznek olyan keresztények, akik marxistának tartják magukat és elköteleződtek a kapitalista társadalmak szocialista társadalommá való átformálásában”. 1989-ben egy levelében Fidel Castrót méltatta.
Ferenc pápa Vatikánjában szinte bármely folyosón találkozhatunk kommunistákkal. A pápa saját rendjét kommunista vezeti, a Bíborosok Tanácsát szintén egy kommunista pap irányítja: a hondurasi Oscar Rodriguez Maradiaga. A pápai tudományos akadémiát Margaret Archer, egy brit szociológus vezeti, aki saját bevallása szerint is “marxista baloldal” képviselője. A pápai enciklikákat vázlatait szintén kommunisták szövegezik, mint például a brazil liberális teológus Leonardo Boff és a kanadai szocialista Naomi Klein.
Így teljesen érthető, hogy Bernie Sanders, amerikai elnökjelölt volt az egyetlen az aspiránsok közül aki a kampány időszak alatt a Vatikánba látogatott. Sandersről tudva lévő, hogy nászútját a Szovjetúnióban töltötte. Sanderst a pápa közeli argentin barátja, Marcelo Sanchez Sorondo püspök hívta meg 2016 áprilisában.
“Azt az elnökjelöltet hívtuk meg, aki kampánya során a legtöbbet említette a pápát: Bernie Sanderst” – magyarázta Sorondo, hozzátéve, hogy “Sanders programja nagyon hasonló a pápáéhoz”.
A baloldali Rómában Sosa felemelkedése a jezsuita rendfőnöki posztig nem keltette meglepetést. A jezsuitákat korábban a pápa tengerészgyalogságának nevezték. Sosa vezetése alatt inkább a pápa marxistái lesznek: előhang a globális szocializmushoz. Sosa – hasonlóan Ferenc pápához – morális forradalmat szeretne véghezvinni.
“Abból kell kiindulni, hogy pontosan mit mondott Jézus” – mondta egy olasz lapnak nyilatkozva februárban. “Akkoriban nem volt még magnófelvétel. Annyit tudunk, hogy Jézus szavait egy adott kontextusba helyezték.” A konzervatív lap cikke szerint mindebből az mutatkozik meg, hogy Sosa azt gondolja: jobban tudja mit mondott Jézus, mint ahogy azt az evangéliumok írói. Ahogy Ferenc pápa, úgy Sosa sem tud ellenállni annak, ahogy a modernista bibliamagyarázók csűrik-csavarják az Írást.
Az 1545-ben tartott tridenti zsinat döntött arról, hogy a Szentírás szövege mellett a szöveg értelmezésének hagyománya is fontos. Sosa azonban ezt nem veszi figyelembe. “Az elmúlt száz év alatt az egyházban rengeteg olyan tanulmány készült, amely azt célozza: értsük meg pontosan, hogy mit is mondott Jézus” – nyilatkozta. A The American Spectator szerzője szerint az így immár az unortodoxia lett az új ortodoxia – ennek része Sosa is.
Ha a jezsuiták alapítója, Loyolai Szent Ignác élne, igencsak csodálkozna, ha látná, hogy egy lényegében protestáns pap állt Szent Péter egyházának az élére – folytatódik a cikk. Egy Ferenc pápához közel álló jezsuita, Antonio Spadaro egy twitter üzenete a következő volt: ”a teológia nem matematika. A 2+2 a teológiában lehet 5, mert köze van Istenhez, és az emberek valódi életéhez”.
“A pápa vajon katolikus?” – kérdezte Al Gore, volt amerikai alelnök 2015-ben. Ez a kérdés immár nem számít viccnek – zárja cikkét George Neumayr.