A nyári gyerektáborok is fellélegezhetnek

Hírek Dr. Halaska N. Gábor
A Funside nyári táboraiban tavaly három helyszínen összesen 1500-nál is több 5-17 éves gyerek nyaralt, hiszen a pandémia miatt kieső külföldiek helyét nagyrészt pótolták a magyar gyerekek. De milyen táborozási szezon várható idén, a tavaszinál sokkal szabadabb körülmények között? Kittka Andrást, a Funside alapítóját kérdeztük.

– Külföldieket is fogadnak, fájdalmas a kiesésük Önöknek?

– A Funside egyedi helyzetben van a hazai táborok között: a nemzetközi táborainkba békeidőben közel 30 országból érkeznek gyerekek. Hasonlóan más turisztikai szereplőkhöz a visszatérő külföldi vendégek száma nálunk is visszaesett a járvány alatt, azonban akkora az érdeklődés a táboraink iránt már évek óta, hogy a kieső külföldi gyerekek helyét teljes mértékben feltöltötték az újonnan jelentkező magyar táborozók.

– E szerint Önök nem panaszkodnak?

– Változott ugyan a közönség összetétele, de a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is teljesen fel vannak töltve balatoni kapacitásaink. Köszönhetően többek között az elkötelezett közönségnek, a megnövekedett hazai igényeknek és a piacon egyedinek számító, széles kínálatnak. A korlátozások és a több hónapnyi otthoni tanulás után a gyerekek már nagyon vágynak a közösségi élményekre és arra, hogy a kortársaikkal tölthessenek időt.

– Mi változott a táborozók foglalási szokásai terén?

– Általánosságban azt láttuk, hogy tavaly az olcsóbb árkategóriájú táborok szenvedték meg leginkább a kereslet csökkenését, mert sokan próbálták alternatív módokon megoldani a nyári felügyeletet és kiváltani a táborokat. Így például a nagyszülők, rokonok igénybevétele, a gyermek otthon tartása, miközben a szülők home office-ben dolgoznak, és hasonlók. Az idén azonban már mindenkinek annyira hiányzik a közösségi élmény, hogy ezek a családok is újra keresik a lehetőségeket, így az idén már itt is javulás tapasztalható. A magasabb minőségű táboroknál kevésbé volt érezhető ez a visszaesés.

– A fővárosban mi a helyzet?

– Április végéig érezhető volt még egyfajta kivárás a budapesti napközis táboroknál: tavaly és az idén is későbbre tolódott a jelentkezés. Sokan a pár hete érkezett kormányzati döntésre vártak, ami szinte azonnal éreztette hatását a keresletben.

– Mi a helyzet a Balatonon?

– A régióban legnagyobb kínálattal rendelkező balatoni táborainknál – ahol évek óta állandó a túljelentkezés – ez a kivárás csak minimális mértékben jelentkezett: ott már márciusban 90%-os volt a töltöttség, köszönhetően többek között annak, hogy a részvételi feltételekkel – például a rugalmasabb visszafizetési szabályokkal – is igazodtunk a kialakult helyzethez.

– Milyen biztonsági intézkedések lesznek?

– Továbbra is nagyon fontos kérdés természetesen a biztonság: a megelőző intézkedéseink tavaly is jól működtek, egyáltalán nem voltak fertőzések a táborainkban – ugyanezeket alkalmazzuk az idén is kiegészítve az elmúlt 1 év tapasztalataival. Például állandó egészségügyi személyzetet garantálunk az ottalvós táborok esetében, a tanárok extra felkészítést kaptak, kidolgoztunk egy új beengedési rendszert, a krónikus betegséggel rendelkező táborozók esetében pedig külön tájékoztatást és konzultációt biztosítunk.

– Mikorra várja a helyzet teljes rendeződését?

– A mi esetünkben már az idén nyárra normalizálódott a hazai közönség előfoglalási forgalma, balatoni táborunkban már csak néhány hely maradt szabadon. A külföldi gyerekek esetében azt látjuk, hogy legkorábban jövőre állhat vissza a forgalom, de ez még sok tényezőtől függ.

– Hatottak, segítettek az állami támogatások? Milyen arányban kophatnak ki a táboroztató alágazat szereplői a következő hónapokban?

– A turisztikai szereplőknek szánt állami támogatások a szektor ezen részét nem érintették, sok kisebb szereplő ezért nehéz helyzetbe került. Érzékelünk egyfajta kínálat-csökkenést. A nagy táborozói bázissal rendelkező piaci szereplők viszont sikerrel vészelték át az elmúlt időszakot. Mi például egy új helyszínt is meg tudtunk nyitni: azon fővárosi közönség számára, akik napközis opciót keresnek és esetleg a külföldi nyaralást váltanák ki strandközeli helyszínnel, ideális lehetőség a könnyen, saját külön-busszal megközelíthető Funside Lupa Beach napközis táborunk, ahol hatféle oktatást kínálunk a rengeteg kiegészítő program mellett.

– Működtek 2020-ban is a táboraik?

– Igen, tavaly is sok gyerek és szülő nyarát könnyítettük meg. A Funside nyári táboraiban 2020-ban 3 helyszínen, a Funside Balaton nemzetközi táborban, a Funside Villányi úti napközis táborban és a Funside Szent Gellért téri napközis tábor összesen több mint 1500, 5 és 17 év közötti gyerek nyaralt. Érdemes kiemelni azt is, hogy a Funside Balaton az ország legnagyobb nemzetközi nyári tábora, ahol több mint 20-féle különböző foglalkozás közül választhatnak a táborozók.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink