A nyár kedvenc kiegészítője: Matisse

Hírek Sz. H.
Baán László főigazgató szerint soha ilyen erős éve nem volt még a Szépművészeti Múzeumnak, hiszen februárig láthattuk a Cezanne-kiállítást, két napja zárt a Bosch-tárlat, ősztől El Greco festményeit nézhetjük meg, a nyár pedig Matisse remekműveié. Ez utóbbihoz kapcsolódik az év egyik leginspirálóbb kortárs művészeti kollaborációja is.

A párizsi Centre Pompidou remekműveire épülő A gondolatok színe című kiállítás Matisse első tárlata Magyarországon. A 150 művet felvonultató esemény végig vezet a művész életművének minden meghatározó szakaszán a fauve periódustól egészen a késői gouache papírkivágatokig. Fehér Dávid kurátor szerint ez egy „száz éve várt kiállítás”, mivel Matisse művészetét a 20. század eleje óta ismerték Magyarországon, és a francia mester számos magyar festőre, például a „Vadakra” (Perlrott Csaba Vilmosra, Bornemisza Gézára, Márffy Ödönre, Czóbel Bélára, Berény Róbertre) is hatott. A kiállítás címe Matisse művészetének egy fontos aspektusára utal: az életmű egyik alapja ugyanis a szín keresése, a színek tisztaságának felmutatása volt.

Viseljük Matisse-t!

A tárlathoz kapcsolódik az év egyik leginspirálóbb kortárs művészeti kollaborációja is. A VYF nevű hazai márka limitált selyemsál kapszulakollekciót jelentett meg az életműkiállítás alkalmából a Szépművészeti Múzeummal együttműködésben. Az ötlet a francia festő és a magyar tervezők által ugyancsak kedvelt papírkivágási technikán alapul. Matisse ezt autonóm médiumként („ollóval rajzolás”) alkalmazta utolsó és legáttörőbb munkái során, ahogy a 2014-ben alakult VYF minták gyártási folyamatának szintén kiindulópontja és elsődleges eszköze. A márka évek óta készít egyedi mintákkal nyomott sálakat különböző vállalkozások számára, a portfoliójukban megtalálhatóak éttermek, szállodaláncok, nagyvállalatok, amelyek a gyártott egyedi termékekkel igyekeznek erősíteni saját brand-identitásukat vagy kedveskedni dolgozóiknak.

A legújabb, három méretet és három különböző mintát felvonultató kollekciójuk Matisse visszatérő motívumaiból merít ihletet – például madarak, korallszerű, növényi ornamentika, élénk aktok, a bel- és kültéri elmélyülés jelenetei köszönnek vissza a sálakon. Mindez rekontextualizált módon jelenik meg, a márkától már megszokott, csipetnyi kelet-európai hangulattal fűszerezve.

Az alapanyagok beszerzése, illetve megfestése az olaszországi Como-ban, míg a tervezés és a kivitelezés Budapesten történt a Balázs Viola-Szécsi Tamás designerduó által, a kollekció kurátora Horváth Lili volt. A limitált darabok a márka weboldalán, továbbá a Szépművészeti Múzeum boltjában elérhetők.

A kiállítás október 16-ig látható.

Fotók: VYF, Szépművészeti Múzeum/Mohai Balázs

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink