A NAV szinte mindig akcióban van

Hírek
Évente átlagosan 50 szervezett bűncselekményt derít fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; az idei első félévben már harminc nagyobb volumenű bűncselekményt tártak fel, amelyek összértéke 20,38 milliárd forint volt – írta a Magyar Hírlap a hivataltól kapott információkra hivatkozva.

A lap szerdai számában olvasható, hogy tavalyelőtt 55 bűnszervezetben vagy bűnszövetségben elkövetett bűncselekményre derített fényt az adóhatóság, 44,3 milliárd forint összértékben, tavaly pedig összesen 51 ilyen eset volt, és ezek összértéke 40,29 milliárd forintra rúgott.

A NAV sajtóosztálya a lappal közölte, hogy az adó- és vámhivatal bűnügyi munkájának alapvető célja a bűnszervezetek felszámolásán keresztül az elcsalt költségvetési bevételek visszaszerzése, az ágazati piactisztítás, a jogkövető gazdasági szereplők helyzetbe hozása és a jóhiszemű vásárlók védelme.

Az adóhatóság szerint a szervezett költségvetési bűnözéssel leginkább érintett szektorok Magyarországon a munkaerő-kölcsönzés, az élelmiszerkereskedelem, a repce- és a műtrágyaszektor, a használtgépjármű-kereskedelem, valamint bizonyos elektronikai, számítástechnikai és irodatechnikai termékek értékesítése.

Borítókép: A csaknem 700 millió forint hamis órát, amelyet a beregsurányi határállomáson foglalták le augusztusban egy kilépésre jelentkező ukrán kisteherautó sofőrjeitől, a hivatal munkatársai megsemmisítették. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink