A nagy Trump-Harris tévévita

Hírek Pethő Sándor
Orbán Viktort idézte Trump a Harris elleni tévévita derekán. Másképp alakult Donald Trump elnökjelölti vitája Kamala Harris, mint korábban Joe Biden ellen, kézfogással kezdődött, de kemény adok-kapokkal folytatódott. Trump a vita csúcsán, amikor külpolitikai témákra fordult a szó, váratlanul Orbán Viktor magyar miniszterelnököt hozta elő példaként.

Óriási várakozás előzte meg a demokrata Kamala Harris és a republikánus Donald Trump első, és talán utolsó elnökjelölti tévévitáját az Egyesült Államokban, hiszen sokan arra számítottak, a megméretés akár döntőnek is bizonyulhat a november 5-ei elnökválasztás kimenetelét illetően. A tét az volt: miután a volt elnök Trump megalázó vereséget mért a mostani elnök Joe Bidenre, hasonlóan jár-e a jelenlegi alelnök Harris, akit a fiaskó után Biden helyett jelölt a Demokrata Párt az ovális iroda székébe.

A philadelphiai Országos Alkotmányközpontban tartott vita kézfogással indult, majd gyakorlatilag azonnal adok-kapokba fordult, a felek megszámlálhatatlan alkalommal vádolták meg egymást hazugsággal a mikrofonba és a Wall Street Journal beszámolója szerint az ABC televízió közvetítésében nem hallatszó megjegyzéseikben.

Amint az várható volt, a vita java amerikai belpolitikai, gazdasági és ideológiai kérdésekről – mint az abortusz ügye – szólt, de tekintélyes részben, az összecsapás derekán került elő a külpolitika – hangsúlyosan az ukrajnai és az izraeli és a korábbi afganisztáni háború –, és ezt a részt Trump váratlanul a magyar miniszterelnök Orbán Viktorral példálózva kezdte.

Az 59 éves Harris szájából többször hangzott el a „lapozzunk” kifejezés, amivel egyszerre igyekezett eltávolítani magát a nála két évtizeddel idősebb Biden és Trump képviselte múlttól, arra utalva hogy másképpen gondolkodó új politikai generációt képvisel. Trump azzal érvelt, hogy az amerikai gazdaság, a bevándorlási és külpolitika katasztrofális állapotba került Biden és alelnöke Harris alatt, és vitaellenfele bármit is ígér most, az elmúlt négy évben megtehette volna.

Trump véget vetne az ukrajnai és izraeli háborúnak, és Orbánnal példálózott

A másfél órás vita első órájának vége felé Harris fordította a szót a külpolitikára, amikor azzal támadta meg ellenfelét, hogy alelnökként a világban körbeutazva azt tapasztalta, hogy „a világ vezetői kinevetik Donald Trumpot”.

Beszéltem katonai vezetőkkel, néhányuk önnel is dolgozott. És azt mondják, hogy ön egy szégyen – tette hozzá.

Egyperces válaszában Trump váratlanul reagált: Hadd beszéljek a világ vezetőiről. Orbán Viktor, az egyik legtiszteltebb ember, erős embernek nevezik. Kemény személyiség. Okos, Magyarország miniszterelnöke. Azt mondták, az egész világ felrobbanóban van? Három éve nem volt. Ő azt mondta, azért, mert Trumpot kell visszahozni elnöknek. Tőle féltek. Kína félt. Nem szeretem használni a „fél” szót, őt idézem. Kína félt tőle. Észak-Korea félt tőle… Azt mondta, Oroszország félt tőle.

Amikor Harris azzal büszkélkedett, hogy három nappal az ukrajnai háború kitörése előtt Volodimir Zelenszkij elnöknél járt és tájékoztatta a készülő orosz támadásról, majd a nemzetközi normákat védve koalíciót épített az agresszor ellen, Trump azzal tüzelt vissza, hogy Harris csak ennyire volt képes. Ha Trump az amerikai elnök, nem is tört volna ki háború – mondta. „Azt gondolom, az Egyesült Államok legjobb érdeke, hogy ezt a háborút befejezzék, és csak tegyük, tárgyaljunk ki megegyezést, mert meg kell állítani az emberéletek elpusztítását” – tette hozzá.

Az európaiak számára érdekes lehet, hogy Trump többször is elismételte kormányzása alatt is hangoztatott álláspontját, ami szerint a szövetségeseknek jobban hozzá kell járulniuk a védelmi költségekhez, ha azt akarják, hogy Amerika mellettük álljon.

Bevándorlás, fegyvertartás, gazdaság

A teljes beszélgetés során a két pulpitus közt oda-vissza repkedtek a vádak. Trump többször, a vita több pontján hányta a demokrata adminisztráció szemére, hogy milliószámra engedik be a bevándorlókat, akik aztán bűncselekményeket követnek el. Harris erre azzal válaszolt, hogy olyan ember mondja ezt, aki ellen számos eljárás folyik, amire Trump azzal a váddal válaszolt, hogy a demokraták politikai fegyvernek használják az igazságszolgáltatást, majd arra is utalt, hogy csalással nyerték meg az előző elnökválasztást.

Harris igyekezett azt az üzenetet átadni, hogy kormányzása alatt a demokraták 51 ezer dolláros adócsökkentést juttatnának a kezdő kisvállalkozásoknak és csökkentené a rászoruló családok adóját is. Trump sem marad adós: nagyon jelentősen vágni fogjuk az adókat (amire aztán Harris azt mondta, Trump a leggazdagabbakat támogatná) és rendbehozzuk a gazdaságot, amit a demokraták tönkretettek, többek közt az amerikai történelem „talán legmagasabb inflációjával”. Az én időmben nem volt infláció – tette hozzá.

Trump azzal is többször megvádolta a demokratákat, hogy el akarják venni a fegyvereket az amerikai emberektől (amit Harris cáfolt), és emlékeztetett rá, hogy a George Floyd-tüntetések idején támogatták a törekvéseket arra, hogy vegyék el a rendőrségfinanszírozását.

Lesz-e a tévévitának folytatása, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, melyik elnökjelölt választási kampányát segít jobban a keddi adok-kapok. Annyi biztosan látszott, hogy Harris nem futott bele a Joe Biden elszenvedte megsemmisítő vereségbe.

Vesztest azonban hirdetett a republikánusokkal rokonszenvező Fox News műsorvezetője, Martha MacCallum: szerinte a vitát rendező ABC News hagyta el vesztesen a pástot azzal, hogy kérdezői alásegítettek Kamala Harrisnek.

A Harris-Trump tévévita angol nyelvű nyers átirata itt olvasható.

 

A cikk itt olvasható.

Címlapfotó: AFP

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink