A kommunizmus bukását követően általánosan elfogadottá vált az a nézet, amely szerint a liberális modell diadalmaskodott szerte a világon. A 2009. szeptemberi terrortámadások után meghirdetett harc azt ígérte, hogy a képviseleti demokrácia elterjesztése, az ezen keresztül megvalósuló nemzetépítés modern államokká lesz képes átalakítani a törzsi alapon szerveződő muzulmán népeket. A liberális program azonban katasztrofális eredménnyel járt. A liberális politikaelmélet a felvilágosodott, önérdekével tisztában lévő egyénnel kezdődik és végződik, ezzel magyarázza a politikai élet eseményeit. Az egyént racionálisnak tételezi fel, aki aggódik saját javai és élete iránt. Az emberi történelemben, az emberek életében azonban vannak olyan célok, amelyek érdekében hajlandóak feláldozni javaikat és életüket is.
Az állam liberális felfogásával szemben, amelyet a társadalom mérnökei képviselnek, Hazony olyan modellt kínál, amely a szoros egyéni kapcsolatokon alapul. A kis társadalmi intézmények, mint például a család, a nemzetség, hosszú évszázadok közös szenvedése és küzdelme során alakult ki – ez a politikai rend alapja. Erősebb, mint a nagyobb léptékű politikai intézmények, amelyek csak később jöttek létre. Ez a kötődés teszi lehetővé, hogy a családfők egymás családjainak védelmére klánokat hozzanak létre – érvel Hazony.
Goldman szerint ezzel a gondolatmenettel az a probléma, hogy nem magyarázza meg a nemzet kialakulását. A klánok-törzsek több tízezer évvel ezelőtt alakultak ki, ám egészen a legutóbbi időkig soha nem voltak állam-nemzetalkotó egységek. Sokkal jellemzőbb volt rájuk az, hogy egymással torzsalkodtak, háborúztak.
Európa nemzetállamaira a felülről építkezés volt jellemző. Az egyház integrálta a barbár – értsd: nem keresztény – törzseket, így alakultak ki a királyságok. A keresztény egyháznak szüksége volt a nemzetekre, hogy a hanyatló római birodalom helyén keletkező űrt betöltse.
Tényleg csak az egyénen múlik?
A konzervatív mozgalom számottevő része John Locke angol filozófus eszméit tartja az Egyesült Államok kialakulásához vezető út egyik fontos állomásának. Hazony ezzel mélyen nem ért egyet. A politikai életet az egyéni élet és tulajdon védelmére szűkíteni hiba – állítja. Locke ezzel olyan utopikus víziót kínált, amely nem veszi figyelembe a zsidó-keresztény világ, a nemzetállamok közösségeit, a családokat, a vallási tradíciókat. Az emberiség egyetlen közösség – állítja Locke. A 20. század kommunitárius gondolkodói – köztük például Alasdair MacIntyre – fel is hívták erre a hibára a figyelmet.
Leo Strauss – hosszú évekkel korábban – szintén figyelmeztetett arra, hogy Locke, Thomas Hobbes nyomában – amorális, modern nézeteket vallott a társadalomról. Locke – Hazony szerint – az egyik leginkább ellentmondásos politikai gondolkodó. Így egyaránt hivatkozási alap volt a New Englandet megalapító kivándorlók bibliai elvek iránti elkötelezettsége számára, de a déli gyarmatosítók is felhasználták, akik a rabszolgatartó berendezkedésnek kerestek ideológiai alapot.
Hazonynak igaza van abban, hogy olyan, mint “természeti állapot, amelyben az egyének csak magukért felelősek” nem létezett soha, ez Locke és Hobbes elméleti konstrukciója. Ezt persze előtte már sokan megállapították. Ebből a hipotetikus “természeti állapot” konstrukcióból nőttek ki az úgynevezett szerződéselméletek, amelyek az államot az egyének közötti megállapodás, szerződés feltételezése révén igyekeznek megalapozni.
De ha nem létezett természeti állapot, akkor hogy alakult ki az állam? A törzsek és a klánok relatív gyengesége hozta azt létre, a politikai élet folyamatos revíziója és átalakulása. Ez kényszerítette ki például a professzionális katonaságot, amely békeidőben sem szerelt le. Ennek a kényszernek a nyomán jött létre a bürokrácia, az adók, amelyek finanszírozta többek között a hadsereg fenntartását is.
Hazony szerint tehát nem az egyének, hanem a klánok és a törzsek léptek szövetségre egymással saját védelmük érdekében. Az első ilyen értelemben vett nemzetállam a szerző szerint Izrael volt. Az ókorban voltak más példák törzsek-klánok szövetéségre, például a görög városállamok között, de Izraelen kívül egyetlen más nemzetállam sem jött létre egységes vallással és jogrendszerrel. Így később, az európai nemzetállamok számára Izrael szolgált mintaként.
Az európai nacionalizmus tragikusan félreértette a választás-kiválasztás rendszerét. Minden európai nemzetnek volt egy olyan pillanata történelme során, amikor tagjait tekintette a kiválaszottt népnek, amely Isten akaratából és kinyilatkoztatásából keletkezett.
Halandóság és halhatatlanság
De lépjünk egy kissé hátra a politikai filozófiától – javasolja Goldman -, és nézzük meg, hogy vajon miért áldozta életét és javait annyi ember a nemzetállamokért, a nemzeti célokért? Az elmúlt évszázadokban emberek milliói tették ezt meg az államért, amely – ahogy Locke és Hobbes állítja – pont azért jött létre, hogy életüket és javaikat megvédelmezze.
Kell tehát, hogy legyen valami fontosabb, mint a vagyon és az emberi élet. Mi az a cél, ami miatt képesek az emberek az életüket adni? Ennek már semmi köze az állami berendezkeséhez, a hatalmi fékek és egyensúlyok rendszeréhez, az alkotmányhoz vagy az emberi jogokhoz. Goldman szerint ebben a kérdésben sokkal inkább arról van szó, hogy az ember szembesül a halandósággal. Emberi lényként tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer eljön a vég. De azzal is, hogy családunkon, törzsünkön, nemzetünkön keresztül bizonyos értelemben mégis tovább tudunk élni. Az állam, a nemzetállam az, ami garantálni tudja, hogy ez a tovább élés megvalósuljon – a kultúrán keresztül.
Az újnacionalizmus azt javasolja – írja Goldman -, hogy térjünk vissza nemzeti kultúránk gyökereihez. Ehhez jó ezer évet kell visszamennünk az időben, a modern Európa keletkezéséig, a szentség fogalmáig. Szentség alatt Goldman az örökkévalóságot érti, amely jelenlegi létállapotunkat átalakítja. Lehetőséget ad arra, hogy lényünk egy része ne enyésszen el. Az ókori pogány kultuszokban ez nem volt jelen. A görög és a germán istenek halhatatlanok voltak, de nem örökkévalók. Zeusz pontosan tisztában volt azzal, hogy egy riválisa képes lenne megsemmisíteni őt, ahogy ő is megsemmisítette Kronoszt.
A családok és a törzsek törékenyek és múlandók. A nemzet az, ami halhatatlanságunkat hordozni képes. Ez áll annak hátterében, hogy fiatalemberek otthagyják családjukat és képesek feláldozni magukat a harcmezőn, nemzetük védelmében – érvel Goldman.
A kiválasztott nép
Az emberi történelem során az örökkévalóságba vetett hitnek volt egy különleges megtestesülése – Izrael. A kereszténység zsenialitását mutatja, hogy az egyház képes volt Róma hanyatlása idején ezt a hitet közvetíteni a barbár törzsek felé. Elvágta a Római Birodalomhoz kötődő gyökereiket és nemzeti monarhiákba rendezte őket – Dávid király modellje alapján.
A katolikus birodalmi projekt azonban a Harmincéves háború során összeomlott. A konfliktus a katolikusok és a protestánsok szembenállásával kezdődött, és a francia és spanyol dinasztiák háborújába torkollt. Mindkét nemzet saját magát tekintette kiválasztottnak arra, hogy Európát vezesse.
Aldous Huxley írta: “Richelieu bíboros patriotizmusa a vallási elveket, a hagyományos keresztes háborús hitet átformálta azzá a hitté, hogy Franciaországnak adatott meg az isteni küldetés”. Juan Salazar, IV. Fülöp spanyol király tanácsadója szerint viszont “a spanyolokat választotta ki az Úr, hogy az Újtestamentumot valóra váltsák, miként Izraelt arra, hogy az Ótestamentumot valósítsa meg.”
A francia és spanyol megalománia később visszatükröződött az összes európai hatalomban. Dosztojevszkij az oroszokat tekintette Isten kiválasztott népének. A nácik a németeket.
A hagyományos nacionalizmust a múlt évszázad két világháborúja zárójelbe tette. Annak ellenpólusaként az európaiak transznacionális uniót hoztak létre, amely eltaposta a nemzetek egyediségét. Európa Nietzsche emberfeletti emberét (Übermensch) akarta létrehozni, ám e helyett az utolsó emberré vált. Ha megszüntetik egy nemzetállam szentséghez való viszonyát, vele együtt megszüntetik azt a képességét is, hogy új generációkat hozzon a világra.
A hagyományos nacionalizmushoz már nincs visszaút. De vajon az új nacionalizmus képes lesz-e betölteni a helyét? Véleményem szírint – írja Goldman – ehhez az szükséges, hogy Európa visszatérjen bibliai alapjaihoz, a szentség újbóli átéléséhez. Izrael – a kereszténységen keresztül – például szolgálhat azoknak a nemzeteknek, amelyek identitásuk megőrzésért küzdenek a demográfiai apályban, a globlizáció nyomásával szemben. Vajon van remény Európa nemzetei számára? Az esélyek elég rossznak néznek ki, de akkor is rossznak tűntek, amikor a 16. században az Ottomán Birodalom, majd később a 20. században a nácik és a szovjetek elfoglalták Magyarországot.
A II. világháború után négy évvel Izrael állam feltámadt hamvaiból. Demográfiai csodává vált, az egyetlen olyan fejlett ipari állmá, amelyben a gyermekvállalási hajlandóság magasabb, mint a halálozási ráta.
Az ember nem képes elviselni a halandóságot az halhatatlanság reménye nélkül. A halhatatlanság reménye pedig a szentség átéléséből ered. A világtörténelem az emberiség halhatatlanság keresésének története.
Olyan nacionalizmus soha nem létezett, amely valamiképpen ne Izrael mintáját követte volna, még akkor is, ha ezt sátáni paródia formájában tette. Az újnacionalizmus az újjászületés előjeleként tekinthet Izraelre.
