A munkahelyvédelmi bértámogatásra már több ezer cég pályázott

Hírek Figyelo.hu

Augusztus 31-ig meghosszabbítják a munkahelyvédelmi bértámogatási programot – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. A munkahelyvédelmi bértámogatás lényege, hogy a munkavállalók csökkentett munkaidőben tudnak dolgozni, a kieső béreket a kormány pótolja. Tegnapig 10 500 cég pályázott munkahelyvédelmi támogatásra – tájékoztatott az államtitkár a Magyar Nemzet beszámolója szerint.

A munkaadók 137 ezer főre igényeltek támogatást, közülük már több mint 90 ezer ember kapott is, a többiek kérelme elbírálás alatt van.

Munkahelyteremtő programot is indított a kormány, ezzel

hetvenezer új munkahelyet tudnak teremteni, erre 84 milliárd forint áll rendelkezésre

– hangsúlyozta Bodó Sándor.

Hat hónapig a kormány biztosítja a bértámogatást, majd három hónapon keresztül a munkaadó. A személyenkénti támogatás összege legfeljebb havi bruttó 200 ezer forint lehet.

Ez a munkavállalóknak havonta nettó 112 ezer forint bértámogatás jelent, kilenc hónap alatt pedig több mint egy millió forintot.

Már 3200 munkavállalóra adtak be igényt a cégek az elmúlt pár napban. Többnyire kis- és mikrovállalkozásokról van szó. Leginkább

a vendéglátás, a turizmus, az építőipar és a kereskedelem területéről érkeztek az igénylések.

A cégek a támogatás segítségével vissza tudják venni a korábban elbocsátott dolgozóikat. Az áprilisi mélypont óta, több ágazatban is újra megindult az élet, nagy az igény a munkaerőre – tette hozzá.

(Borítókép: Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szólal fel napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 5-én. (MTI/Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink