A mostani helyzet még hónapokig is tarthat

Hírek Figyelo.hu

A kormány készen áll az együttműködésre a polgármestersekkel – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Karmelita kolostor udvarán tartott sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta, mind a főváros, mind a megyei jogú városok tekintetében pozitív volt az együttműködés – áll a Világgazdaság anyagában.

A mostani helyzet nem hetekig, hanem hónapokig tarthat – tette hozzá.

A meglévő korlátozó intézkedéseket még nagyjából egy hónapig fenn kell tartani

– mondta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán. A főpolgármester elmondta: arra kérte a kormányt, hogy belátható időn belül az önkormányzati szövetségekkel induljon el az egyeztetés.

Karácsony elmondta, hogy kezdeményezte, hogy a fővárosi idősek otthonában a szűrések kezdődjenek el, mert így hatékonyabban lehet védekezni a járvány ellen. Hozzátette, hogy a húsvéti ünnepekre való tekintettel is a családok maradjanak otthon.

A jelenleg érvényben lévő korlátozásokat fenn kell tartani, de nem ördögtől való ennek szigorítása sem – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Hozzátette, hogy a városokban lazul a fegyelem, a kirándulóhelyek, közterek megtelnek emberekkel, ezért

még hatékonyabb segítséget kérnek a korlátozások felügyeletéhez.

Szita Károly javasolta hogy az önkormányzatok a költségevetésüket csoportosítsák át a gazdaság mielőbbi talpra állításának érdekében. Az egyeztetések alapján elmondta, hogy az átcsoportosításokhoz nagyjából egy hónap lenne szükséges.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink