A moratórium kihasználása mellett érvelnek szakértők

Hírek MTI

Az adósok szemszögéből nézve, fontos megérteni, hogy a pénznek időértéke van, ez tükröződik a kamatban, azaz a mostani 1 forint többet ér, mint a 10 év múlva ugyanannyi, hiszen a mostanit be lehet fektetni, kamatoztatni lehet és a kapott kamattal is ugyanez a helyzet. Ezért a jövőbeli törlesztések jelenértékét kell nézni!

Szakmai hibát követnek el azok, akik a moratórium és anélküli törlesztések összegét hasonlítják össze időérték nélkül, mert almát hasonlítanak a körtével!

– így érvel a törlesztési moratórium lehetőségének kihasználása mellett, a jegybank honlapján megjelent írásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három szakértője, Fábián Gergely, Banai Ádám és Vastag László.

A háztartások és a vállalatok is jelentős könnyítést kaptak azzal, hogy az idei évben nem kell az esedékes törlesztőrészleteket megfizetniük.

Összességében közel 3600 milliárd forint hiteltörlesztésre kapnak fizetési haladékot.

A hitelezők és az adósok érdeke közötti egyensúly, hogy

a most elmaradt törlesztéseket a veszélyhelyzet elmúltával meg kell fizetniük az adósoknak.

Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy emiatt

az eredetihez képest nem növekszik a törlesztőrészlet.

A szerzők konkrét példán világítják meg, mire gondolnak: egy átlagos 10 millió forint fennálló tőketartozású (10 év hátralévő futamidő, 4,5 százalékos THM-mel) lakáshitel esetén az adósnak az idei évben még közel 1 millió forint törlesztőrészletet kellene fizetnie, amiből 340 ezer forint a kamat, azaz a fizetési haladék miatt ennyi marad a háztartásnál. Moratórium alatt a fennálló tőketartozás kamatozik tovább. Ugyanakkor a kamatot is majd csak a fizetési haladék lejárta után egyenlő részletekben kell megfizetni, vagyis, nem tőkésítik, nem növeli a tőketartozást.

Így a moratórium következtében lényegében a ki nem fizetett kamatok kamatához nem jut hozzá a bank. Az ügyfél így, a pénz időértékét is figyelembe véve 70 ezer forinttal jobban jár, mintha folytatja a törlesztést.

Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy

a moratórium idejéből következő futamidőhosszabbításon túli néhány hónapos (konkrét példában szereplő lakáshitelnél 5 hónap) további futamidő emelésre is szükség lesz, hogy a törlesztőrészlet emelkedése nélkül lehessen folytatni a hitelvisszafizetést.

Így összességében több mint egy évvel nő az eredetileg 10 éves hátralévő futamidő. Fontos kiemelni még, hogy a moratóriumba az év folyamán később is be lehet lépni, így aki most a törlesztést választja, az is kihasználhatja később a moratóriumot. A döntést ezért egyedi helyzetek és preferenciák határozzák meg, de fontos a tisztán látás – emelik ki a jegybank szakértői.

A cél, hogy a járvány miatti rendkívüli helyzetet átvészeljék a háztartások és vállalkozások, az átmeneti likviditási nehézségek ne okozzanak tartós és elmélyülő gazdasági problémákat. Tulajdonképpen a reálgazdasági szereplők likviditási sokkja a bankrendszerhez kerül, ahol az MNB viszont biztosítja a mindenkori szükséges likviditást. Így végsősoron a jegybank kezeli a gazdaságot érő likviditási nehézségeket – állapítják meg.

.

Borítókép: Thunderstock, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink