A Mol nélkül kérdőjeles a további részvényrali

Hírek figyelo.hu
Mol felemelkedésére van szükség ahhoz, hogy a BUX index 2020-ban is az élvonalban végezzen, persze az OTP- és a Richter-részvények legalább szinten maradása mellett.

Az OTP–Richter-páros vitte a hátán tavaly a magyar részvénypiacot, hasonlóan jó teljesítményhez viszont már szükség lenne nagyobb részvételre, azaz a Mol és a Magyar Telekom papírjainak emelkedésére is

– mondták a Világgadaságnak a Raiffeisen elemzői.

Szükséges lenne a Mol részvényárfolyam-emelkedése is ahhoz, hogy a tavaly remeklő BUX index idén is hasonló teljesítményre legyen képes

– idézi a lap Raiffeisen elemzőit. Mint a negyedéves stratégiájukban rámutattak, a Richter–OTP-páros óriási ralija után már kevésbé valószínű, hogy ez a tandem önmagában új rekordok felé repíthetné idén a hazai tőzsdemutatót.

„Az év elején elért rekordárfolyamszinteket megerősítheti a közelgő gyorsjelentési szezon” – mondta Blahó Levente, a Raiffeisen Bank részvényelemzője.

2019-ben a BUX 17,7 százalékkal emelkedett, de hasonló teljesítményhez a Molra és a Telekomra is szükség lenne

– mondta az elemző, csakhogy a májusi osztalékfizetés után a távközlési papírtól nem várható drágulás, vagyis a Mol felemelkedésére van szükség ahhoz, hogy a BUX index 2020-ban is az élvonalban végezzen, persze az OTP- és a Richter-részvények legalább szinten maradása mellett.

 

Borítókép: PuzzlePix Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink