Az újonnan nyílt újbudai pláza a maga kategóriájának a legújabb generációja, de a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani rá, hogy tartalmában, technikájában futurisztikus lenne, holott ez az a ház, amely több digitális megoldást is alkalmaz a hagyományos vásárlási élmény javításához. Kérdés persze, hogy ennyi elég lesz-e hosszú távon.
A válasz természetesen az, hogy még egy darabig biztosan.
A komplexumot a piaci igényekhez passzították, és visszarángatja a földre azokat, akik eddig az online értékesítési csatornák felhőjében lebegve azt képzelték, hogy a netes kereskedelem az egyetlen járható út a piaci pozíciók javítása tekintetében. Nincs vita azon, hogy némely termékcsoport esetében a webes eladások átveszik a főszerepet – ilyen például a műszaki vagy a tartós fogyasztási cikk kategória. Ezek kapcsán közép- és hosszú távon a gyártóknak, a kereskedőknek nem átlagos boltokban, hanem bemutatótermekben vagy szakmai üzletekben kell gondolkodniuk, amelyekben személyes kapcsolatot tudnak létesíteni a fogyasztóval, s nem az értékesítés, hanem az információátadás dominál.
A ruházat érdekes terület, hiszen ma már vannak olyan digitális technológiák, amelyek képesek meghatározni a vásárló testalkatát, lábméretét, biometriáját, ami elengedhetetlen egy-egy ruhadarab megvételéhez. Kvázi ki tudják váltani az öltözőfülkét. Ugyanakkor itt is fontos a hagyományos boltok fenntartása, hiszen az online eszközök monitorán közel sem jelenik meg olyan méretben, színben az eladandó termék, mint az üzletben. Tehát e szegmensben mindkét (a tradicionális és az elektronikus) kereskedelmi csatornának van és lesz létjogosultsága – nyilvánvalóan a boltok árkategóriája határozza majd meg az irányt.
Az olcsóbb, eldobható portékák jelentős része átmegy a webre, a stílus viszont megmarad a hagyományos értékesítés területén, azon egyszerű oknál fogva, hogy a fogyasztó könnyebben ad ki online néhány ezer forintot egy kiegészítőre vagy ruhadarabra, mint néhány tízezret.
Minél drágább egy holmi, annál inkább szeretné megfogni, megtapintani és felpróbálni.
A nagy kérdés a teljes kiskereskedelem nagyobbik részét adó napi fogyasztási cikkek eladása. A pandémia alatt esetenként a duplájára nőtt az internetes értékesítés volumene, de ahogy megszűntek a korlátozások, abban a pillanatban visszatért a régi dinamikához az online szegmens – növekszik, de nem ugrásszerűen. Jó példa erre a brit FMCG-kereskedelem, amely legendás fürgeséggel alkalmazta a „gyorsan forgó fogyasztási cikkek” webes eladását, és látványos bővülés után valahol 25 százalék környékén megtorpant.
Ugyanakkor ma már a hagyományos csatorna sem nyújt olyan vásárlási élményt, amely ösztönözné az eladásokat.
Kissé megfáradt gondolat a nagy választék bemutatásának ereje vagy a tiszta, rendezett bolt csábítása, esetleg a legolcsóbb és a legmagasabb árukategória összefésülése. Ma a tradicionális kereskedelemben egyetlen élménynövelő technika hoz átütő sikert, mégpedig a pénztárnál történő gyors áthaladás biztosítása. A hiperek ezt kasszaautomatizálással oldják meg, a diszkontok pedig a kasszásként azonnal „bevethető” dolgozókkal működnek. Nehéz belegondolni, de mindkét eljárás hatalmas beruházási összeget emészt fel.
Itt lép a képbe a tanácstalanság. A láncok a webes megoldásokat fejlesszék csak azért, hogy elérjék a brit küszöböt, lekötve ezzel milliárdokat és megfosztva magukat attól, hogy reagálhassanak a versenytársak esetleges más irányú beruházásaira? Az automaták telepítése és fenntartása költséges, a bevethető kasszásnál pedig a bérköltség és a know-how/oktatás szintén sok pénz és komoly forráslekötés. De akárhogy is, a hazai kiskereskedelemben ez számít hosszú idő óta a legfontosabb innovációnak, holott az ágazatban ennél sokkal komolyabb technikák és technológiák is rendelkezésre állnának.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: Europress/AFP)
