A magyar vásárlóerő a szlovák és a román előtt

Hírek figyelo.hu

Nem fedi a valóságot az a napokban számos sajtótermékben közölt hír, amely szerint a román vásárlóerő megelőzte a magyar hasonló adatot – írja az Eurostat által korábban közölt statisztikák vizsgálata alapján a Világgazdaság. Az állítás alapja egy felmérés, amely a GfK nemzetközi piackutató intézethez köthető, és arra az eredményre jutott, hogy a román fővárosban átlagosan mintegy 10,4 ezer euró körül alakul az egy főre jutó vásárlóerő egy évben, miközben Budapesten ugyanez valamivel több, mint 9,2 ezer euró. Az összehasonlításról több cikk is született arra fókuszálva, hogy már a bukaresti vásárlóerő is – Prágához és Varsóhoz hasonlóan – lekörözte a magyar fővárosét.

Csakhogy az Eurostat hivatalos adatai szerint a vásárlóerő-paritáson számított magyarországi bruttó átlagkereset (13 824 euró) a V4-ek közül Lengyelországot és Csehországot követően a harmadik helyen állt 2018-ban.

A visegrádi csoporton belül a magyar adat jobb lett a szlováknál, illetve a térségen kívüli Románia eredményét ugyancsak megelőzte. A vonatkozó mutató trendje kedvező pályát ír le, hiszen a 2010-től 2018-ig bekövetkezett növekedési mérték tekintetében Magyarország a V4-ek közül Lengyelországot követve és Csehországot megelőzve, az azonos dinamikájú Szlovákiával együtt a második pozíciót foglalta el. Ha nem a bruttó, hanem a nettó átlagkeresetek szintje adja az összehasonlítás alapját, akkor az látszik, hogy vásárlóerő-paritáson mérve Magyarország Romániát mintegy 20 százalékkal előzi meg. Ráadásul úgy, hogy a rangsorolás a hazai családi adókedvezmények kihagyásával történt. A hazai index nem csak a románnál jobb: a magyar átlagfizetés többet ér, mint a horvát, a litván, a szlovák, a lett és a bolgár – írja hétfői cikkében a lap.

 

Borítókép: Az Extreme Digital újonnan megnyílt szaküzlete az V. kerületi Szent István körúton 2019. szeptember 5-én. (MTI/Mohai Balázs)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink