A Magyar Posta nem tervez leépítéseket

Hírek MTI

A Magyar Posta a jelentős forgalom- és bevételcsökkenés ellenére sem tervez létszámcsökkentést, a társaságnál a munkaidőt sem csökkentették, az alapbérek is változatlanok
– nyilatkozta Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója kedden.

Hangsúlyozta, a postai szolgáltatás közfeladat, amelynek zökkenőmentes működtetése alapvető, még veszélyhelyzetben is. A Magyar Posta a koronavírus járvány miatt csak olyan intézkedéseket hozott az elmúlt mintegy másfél hónapban, amelyek a munkakörülményeket érintették, a fertőzésveszély kockázatát csökkentették, a cél, hogy a postai munkatársak egészségét védjék – tette hozzá.

Schamschula György kiemelte, a járvány gazdasági hatását a Magyar Posta is megérzi. Más vállalatokhoz hasonlóan a postánál is szinte azonnali jelentős bevételcsökkenést okozott, a küldeményekhez kapcsolódó költségek, elsősorban a nemzetközi postai forgalmat illetően, jelentősen megugrottak.

Csökkent a levélmennyiség és a csekkforgalom, nincs aktív értékesítés, ezek további bevételkiesést okoztak.

Beszédes adat, hogy postákon egyharmaddal, azaz 30 százalékot meghaladó mértékben csökkent az ügyfélforgalom. Ezzel szemben nőttek a kiadások. A járvány miatti védekezés komoly többletköltségeket jelent, 100 milliókban mérhetőt, akár az egymilliárd forintot is meghaladhatja – sorolta a járvány gazdasági hatását.

Hozzátette, a belföldi csomagforgalomban tapasztalt mennyiségi növekedés pedig nem tudja ellensúlyozni más termékek vagy szolgáltatások visszaesését, és a vállalat védőintézkedései miatti többletköltségeit. A csomaglogisztikai terület hozzájárulása az összbevételekhez arányaiban jóval alacsonyabb, mint a levél és a csekk esetében – jegyezte meg.

A Magyar Posta vezérigazgatója hangsúlyozta,

a munkavállalói létszám változatlansága mellett az alapbérek sem változtak a postánál, fizetéscsökkentés nem történt.

A végrehajtásban, azaz a postákon, a logisztikai üzemekben dolgozóknak az előző évvel megegyező ütemezésben – negyedévente, havonta – fizetik ki az ösztönző juttatásokat. Felidézte, hogy az idei bértárgyalásokat a járvány idejére felfüggesztették, tekintettel a bizonytalan kilátásokra és a tervezhetőség hiányára, és ahol megoldható volt, otthoni munkavégzést rendeltek el.

A társaság a Munkatörvénykönyve adta lehetőségekkel él a munkaszervezést illetően. A dolgozók számára előírták, hogy a szabadságot legalább időarányosan vegyék ki, nem halmozhatják fel arra az időszakra, amikor visszatér az élet a régi kerékvágásba, és újra több lesz a munka.

A végrehajtásban dolgozók – a postákon, logisztikai üzemekben – 3 havi munkaidőkeretben dolgoznak.

A kormány rendelete lehetőséget ad arra, hogy a munkáltatók egyoldalúan kiterjeszthetik a munkaidőkeretet, melynek célja, hogy megelőzzék az elbocsátásokat. A többi munkáltatóhoz hasonlóan a posta is vizsgálja, hogy a meglévő munkaidőkeretet módosítsa, illetve erről egyeztet a szakszervezetekkel – sorolta az intézkedéseket a vezérigazgató.

A járvány miatt nagyon komoly nyomás van a postásokon, a mindennapokban az ügyfelek tartanak attól, hogy a sok emberrel találkozó postástól kapják el a vírust.

A postások pedig attól félnek, hogy ők fertőződnek meg a munkájuk miatt.

A társaság által tett védőintézkedések – mint az érintésmentes kézbesítés, a postai ügyfélfogadási rend és a védőeszközök biztosítás – ebben a mindennapi feszültségben kis megnyugvást jelentenek, az ügyfelek is elégedettek ezekkel. Ebben a helyzetben pedig kiemelten fontos, hogy a valóságnak megfelelő, ellenőrzött hírek jelenjenek meg – fogalmazott Schamschula György.

.

Borítókép: Budaörs, Magyar Posta Országos Logisztikai központ (Kallus György, VG)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink