A kisanatant államok politikai elitjei számára mindezidáig a saját nemzeti hagyományaik kiépítése volt a fő cél, ezt a munkát Trianon után gőzerővel folytatják is. Az akkor létrejött Csehszlovákia ugyanis soha azelőtt nem létezett, Szlovákia önállóságára pedig – leszámítva a Josef Tiso-i bábállam néhány évét – 1992-ig kellett várni. A képlet bonyolultságát mutatja, hogy a szlovákoknak saját történelmet is fel kellett építeni, és ebbe sehogy sem illett bele annak elismerése, hogy 1918-ig teljes mértékben a Magyar Királyság részei voltak.
A nemzeti identitásukhoz tartozik, hogy mindig küzdöttek a magyar elnyomás ellen, hogy aztán bosszút állva a sérelmeikért, a cseh Edvard Beneš vezetésével a magyar kisebbség elleni küzdelem élharcosaivá váljanak.
A szlovákok eddig a Kárpát-medence, illetve a Felvidék elnevezésre is halálosan megsértődtek. Számukra Bratislava helyett Pozsony, vagy esetleg a Pressburg városnév kiejtése is szinte hadüzenettel ért fel. Kíváncsi vagyok, Kažimír térképén hogy szerepel a főváros, de kizárt, hogy a Bratislava elnevezést megtalálnánk a térképen.
Ezután kíváncsian várom, hogy mit szólnak a pénzügyminiszter térképéhez a baloldallal egy kormánykoalícióban dolgozó szlovák nacionalisták.
Már csak az lenne hátra, hogy Kažimír is felvállalja a felvidéki magyarság ügyét, hogy a magyarok megőrizhessék létüket, hogy szabadon használhassák a nyelvüket, gyakorolhassák hagyományaikat, és a többségi társadalom ne ellenségként tekintsen rájuk. Ezután tehát ebben is várjuk a miniszter kiállását, ha már térképészeti kérdésekben elnyerte szimpátiánkat dolgozószobájával.
Borítókép: Denník N /Tomáš Benedikovič
