A lízingpiacot is elérte a járványhatás

Hírek Figyelo.hu

Az előzetes becsléseknél több, de az előző évitől 14 százalékkal elmaradó, 639 milliárd forintos szerződéses összeget ért el 2020-ban a magyar lízingpiac. A 2019-es 740 milliárd forintról 639 milliárdra csökkent tavaly a finanszírozott összeg a magyarországi piacon, ami 14 százalékos visszaesés – hangzott el a Magyar Lízingszövetség mai sajtótájékoztatóján.

A koronavírus-járvány okozta erős visszaesés ellenére a tavalyi teljesítmény még így is jóval meghaladja az előzetes becslésekben szereplő, 550-600 milliárd forintos összeget.

A pandémia miatt csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a visszaesés 2020-ban, ám a végeredmény a körülményekhez képest kedvezőnek mondható. Ezzel együtt is igaz, hogy a 2017-es szintre esett vissza a hazai lízingpiac. A megkötött ügyletek darabszámánál még kedvezőtlenebb a helyzet, e szempontból már inkább a 2016-os szinthez közelítettünk. A tagvállalatok teljes portfóliója, azaz a tőkekintlévőség növekedett 2020-ban, mégpedig 9,5 százalékkal 1714 milliárd forintra – mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

A különböző lízingpiaci szegmensek eltérően szerepeltek a múlt évben. A retail autófinanszírozásban 10 százalékos mértékű csökkenés ment végbe, az új kihelyezések összege 245 milliárd forintra rúgott, szemben az egy évvel korábbi több mint 275 milliárddal. A hagyományosan válságállóbb flottafinanszírozás most is kiegyensúlyozottabban, az előző év 94 százalékán végzett.

A nagyhaszongépjármű-finanszírozás volt az egyik legnagyobb vesztese a múlt évnek, részben a szállítmányozási szektorban látott drasztikus csökkenés eredményeként. Ebben a szegmensben a finanszírozott összeg 36 százalékkal esett vissza, így alig több mint 106 milliárd forintot tett ki. Szintén jelentős, 30 százalékos visszaesés volt a gépfinanszírozásban.

A kedvezőtlen piaci környezet ellenére voltak jól teljesítő kivételek is a piacon.

A kishaszongépjárműveknél például 5 százalékkal, közel 60 milliárd forintra nőttek a kihelyezések. Az agrárgép-finanszírozás is növekedésben volt: a 110 milliárd forintos finanszírozott összeg 7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet.

Az építőgépek 27 milliárdos kihelyezése gyakorlatilag megegyezik az előző éves értékkel.

A furgonoknál és az agrárgépeknél elért a bővülésben kiemelkedő szerepe volt a jegybank Növekedési Hitelprogramjában elérhető kedvezményes lízingkonstrukcióknak. De a lízingcégek részt vesznek az Eximbank kedvezményes konstrukcióiban és a nagycsaládosokat támogató, valamint az elektromos autók beszerzését ösztönző állami programokban is.

Ami az idei kilátásokat illeti, a ízingpiaci szereplők szerint a koronavírus kedvezőtlen hatásainak csökkenése, a gazdaság újraindulása miatt a tavalyinál valamivel jobb évet zárhat a magyar lízingpiac, ám a 2019-es szintet nem érik majd el az új kihelyezések.

(Borítókép: Everyonephoto Studio, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink