A kultúrharcot állami pályázatokkal kell megvívni

Hírek
A népi-urbánus vita felemlegetésekor liberálmensevik oldalról szokás megjegyezni: a népi írók balos érzelműek, szelleműek voltak. Ellenben azt szemérmesen elhallgatják, hogy a negyvenöt esztendőnyi szovjet megszállás előtt teljesen mást jelentett a baloldali gondolkodás. Semmi esetre sem kollaborálást az ideiglenesen hazánkban állomásozókkal, hazaárulást. A szovjet mintájú kultúrpolitika olyan simán folytatódott a megszállók nélkül, mintha nem történt volna rendszerváltás.

Az 1990-es választásokon a nép helyére tette a komcsi utódpártot. Amely még nevében is alig változott: kihagyták a munkás szót, ne kísértsen az ’56 utáni megtorlás emléke. Az elvásott verescsillagból szegfűt eszkábáltak – hátha azt nehezebb leverni a házfalakról. De az arcok maradtak. Mind „a régi gárda kemény titánja… marha nagy politikus öreg”. Gondolatban folytatva a Bereményi-Cseh Tamás dalt: illegalitásba vonultak, amennyiben karantént vontak köréjük a Magyar Parlamentben.

Mígnem 1994-ben a liberálisok letörölték a szocik homlokáról a káini bélyeget, s a büszke rendszerváltók bebújtak ősellenségük ágyába. Legitimálták az egykori állampárt titánjait, mint demokratákat. A kollaborálás folytatódott. A libsik elárulták magukat, kiárulták az országot, elárulták választóikat, elárultak egy szellemiséget, amikor összeölelkeztek a döghalállal. Ami már olyan, hogy pusztít az mindenkit, így lett vége a rendszerváltást leköpő SZDSZ-nek, s napjainkban vívja haláltusáját az 56-os szovjet báb párt utódja.

Bródy írta: „ezek ugyanazok”. Bizony, mint 1990 előtt. Az akkori rendszer haszonélvezői. Honnan az ördögből tudhatták volna, mi az a demokrácia? Azt hitték az a kevéske szabadság, amit ők élvezhettek a szovjet megszállás alatt, a döntő többséghez képest. Nem csak azt mondták meg, mi a demokrácia, de azt is, mi a kultúra, s aki nem fért bele bolsevista kánonjukba, azt eltüntették – a másképp gondolkodókat. Aztán gúnyos, pökhendi mosollyal köpik oda: na, gyerünk, mutassátok a jobboldal nagy formátumú alkotóit. Merik ezt azok, akik szovjet mintára csináltak magyar kultúrát.


Fotó: 
Mexikói út a Millenniumi Földalatti vasút végállomás mellett. Pető Iván, Rajk László és Magyar Bálint politikusok.

Van megoldás.

Állami pályázatokat kell kiírni. Százat, „ezeret”. Minden művészeti ágban. Tematikus pályázatokat. Olyan témákban, amelyek az árnyékba parancsolt nemzeti múltról, főszereplőiről mesélnek. Hogy büszkék lehessünk, mert bőven akad mire. Hogy ne mindig azzal szembesítsenek filmek, színházi produkciók, versek, prózák, ami hibákat elkövettek eleink. Hogy ne azt szajkózzák folyvást: „merjünk kicsik lenni”.

Meglátják, ezekre a pályázatokra nem jelentkeznek majd globalista, internacionalista szellemiségű alkotók, mert magát a kiírás szövegét sem képesek felfogni.

Borítófotó: Fortepan, adományozó Sándor Dávid, 1990'

Ezek is érdekelhetnek

További híreink