A Külön falka című film újabb díjat söpört be

Hírek Sz. H.
Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön falka nyerte idén a hazai művészmozikat és art film forgalmazókat képviselő Art Mozi Egyesület filmdíját.

A 1990 óta működő Art Mozi Egyesület 2008-ban döntött arról, hogy filmdíjat alapít, amit minden évben az előző évben bemutatott magyar filmek közül annak ítélnek oda, amelyet az art mozik – a közönségük véleményét is közvetítve – a legjobbnak ítélnek. A döntéssel jelzést kívánnak adni az alkotóknak és a filmkészítést finanszírozóknak az artmozik közönségének véleményéről. A díj odaítélése nem a statisztikákon alapul, azaz nem pl. a legtöbb nézőt, vagy a legtöbb bevételt hozó film részesül az elismerésben, hanem a döntéshozók – az Egyesület tagságát adó mozivezetők, filmes szakemberek – a film egyéb értékeit is figyelembe veszik.

A díj átadása kezdetben a filmszemlékhez kötődött, aztán azok megszűnésével évekig nem adta ki az Art-Mozi Egyesület a díját. Megtapasztalva a világjárvány mozikat is elért rombolását, és látva, hogy egyre fogy az értékes filmek közönsége, az Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy fontos ismét felhívni a figyelmet a tartalmas, élni segítő filmekre, s 2022-ben újra meghirdette a szavazást.

Az Art-Mozi Egyesület Díját idén a Külön falka című, magas szakmai színvonalon megvalósított filmjéért, a társadalom peremén élők életének érzékeny, empatikus ábrázolásáért, az amatőr szereplők kivételesen hiteles alakításában történt bemutatásáért, a film humanizmusáért Kis Hajni filmrendezőnek ítélték.

„Sokat jelent ez az elismerés, különösen úgy, hogy a Külön Falkát több mint egy éve mutatták be, és még múlt héten is telt házzal vetítették„ – reagált a díjra a rendező a Facebook oldalán. „A legjobb pedig azt hallani emberektől, hogy több év terápiával ért fel nekik a film megnézése, hogy vannak akiket átsegít nehéz élethelyzeteken. Igazából ezért éri meg mindezt csinálni.”

A Külön falka főhőse a tizenkét éves, vadóc Niki (Horváth Zorka), aki a nagyszülei tiltása ellenére felveszi a kapcsolatot a börtönből frissen szabadult édesapjával (Dietz Gusztáv). A dráma világpremierje a tavalyi Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon volt, idén három kategóriában is elismerték a Magyar Mozgókép Díj átadóján: a legjobb elsőfilm és a legjobb forgatókönyv mellett a legjobb nagyjátékfilmnek is megválasztották. Jelenleg a Filmio, a Cinego és a HBO Max kínálatában érhető el.

Fotó: Borsos Erika, az Art Mozi Egyesület alelnöke adta át a díjat a rendezőnek

Ezek is érdekelhetnek

További híreink