A kormány erősíti a vidéket

Hírek
A kormány több munkát, jobb megélhetést és kiszámíthatóbb jövőt nyújt a vidéken élőknek.

„A balliberális kormányokkal ellentétben, amelyek a vidéktől mindig csak elvették a pénzt, a lehetőséget és a reményt, a polgári kormány erősíti a vidéket, több munkát, jobb megélhetést és kiszámíthatóbb jövőt nyújt a vidéken élőknek” –fogalmazott Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a témáról tartott mai parlamenti vitadélután előtt. A miniszterhelyettes emlékeztetett arra, hogy a balliberális kormányok számára a vidék, a magyar mezőgazdaság, a magyar falu soha nem volt érték. Sőt, az volt a céljuk, hogy ezeket leépítsék, mert ha ezeket leépítik, az egész nemzetet gyengítik.

Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy a balliberálisok a vidéken élő emberek tömegeit tették munkanélkülivé, kormányzásuk alatt a munkanélküliség megduplázódott, egész országrészek tengődtek segélyen. A polgári kormányzás óta a segélyt felváltotta a munka, 12 százalékról 4,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, 27 éve nem éltek annyian munkából, mint ma. A foglalkoztatás az ország minden részében egyre nő, a munkaerőpiacon leghátrányosabb helyzetben lévők is jövedelemből, nem segélyből élnek a közfoglalkoztatásnak köszönhetően. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre többen tudnak a közmunkából a nyílt munkaerőpiacra kerülni magasabb jövedelemért. „Nemcsak többen dolgoznak vidéken, hanem egyre inkább meg is éri dolgozni, a vidéki munkavállalók millióinak megélhetését segíti minimálbér, a szakmunkás minimálbér emelése és a béremelési programokA 2018-as költségvetés pedig tovább erősíti a munkából élőket.”

A földpolitikában a baloldal a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit képviselte mindig, a helyi gazdákat tönkretették, a magyar földet – ami Európa egyik legjobb minőségű termőföldje – a nagybirtokosok és külföldi spekulánsok kezére játszották – emlékeztetett Nagy István. A miniszterhelyettes szerint az ellenzék Brüsszellel karöltve a mai napig támadja a föld alkotmányos védelmére és a magyar gazdák támogatására épülő földpolitikát. „Gyurcsány és a szocialisták mellett mára a Jobbik is elárulta a magyar gazdákat.” A polgári kormány ugyanakkor alkotmányos védelmet adott a magyar földnek és az állami földeket a helyben lakó magyar gazdák művelésére bízza. Az új földpolitika működik, egyre csökken a nagybirtokok és nő a kisbirtokok aránya, a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is jelentősen emelkedett. „Az a célunk, hogy a földek 80 százalékát családi gazdaságok, földművesek műveljék. Ezért a kormány vidékfejlesztési politikájában a magyar gazdák érdeke az első, 2020-ig 1300 milliárd forintot fordítunk vidékfejlesztésre, döntő részben a családi gazdaságok és a mezőgazdaságban, magyar élelmiszeriparban működő kisvállalkozások fejlesztésére. A Vidékfejlesztési Program keretében a kormány célkitűzéseinek megfelelően 2017. március 31-ig az összes pályázat megjelent – mutatott rá az államtitkár.

Nagy István hangsúlyozta, hogy az új agrárpolitikának köszönhetően mára a mezőgazdaság, a magyar gazdaság egyik legfontosabb húzó- és munkahelyteremtő ágazata lett. A mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta 55,3 százalékkal, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma negyedével bővült. A magyar élelmiszeripar egyre több külföldi piacra tör be, az export 37,5 százalékkal, növekedett. „Ma már azt sem hagyjuk, hogy Nyugat-Európa élelmiszerszemét-lerakóhelye legyünk, a GMO mentes mezőgazdaság Magyarország egyik versenyelőnyének számít. Nem tűrjük a kettős mércét az élelmiszerminőség területén sem, harcolunk azért, hogy a magyar embereknek ne adjanak el silányabb élelmiszert, mint a nyugat-európaiaknak” – emelte ki.

A balliberálisok a magyar településeket eladósították – mondta a miniszterhelyettes –, több száz településen zártak be az iskolát, a postát, szüntették meg a vasúti közlekedést, leépítették az egészségügyi, a kórházi ellátást. Mindezzel rontották az életminőséget és elvették a jövőképet is ezektől a településektől. A polgári kormány átvállalta a települések 1300 milliárdos adósságát, ezzel lehetőséget adott a magyar falvaknak, városoknak, hogy adósságteher nélkül, tiszta lappal tudjanak a céljaikra, a gazdaság- és településfejlesztésekre összpontosítani. „Minden megyeszékhelyen jelentős fejlesztéseket támogat a kormány. Nem Budapestről akarjuk megmondani, hogy mi a jó a magyar vidéknek, hanem a településekkel együttműködve dolgozunk ki fejlesztési programokat. Erről szól a Modern Városok Program vagy a településfejlesztési programok. A kormány és az eddig megállapodással rendelkező megyei jogú városok együttműködésével, mintegy 3200 milliárd forintos, közel 245 projektet tartalmazó fejlesztési program valósul meg. A megyeszékhelyeken ipari parkok, munkahelyteremtő beruházások, közlekedési, egészségügyi, kulturális, szabadidős fejlesztések valósulnak meg, hol mire van a legnagyobb igény. A 10 ezer fő alatti települések fejlesztésére ugyancsak célzott program van, ahogy a tanyafejlesztésekre is, 2010 óta több mint 8 milliárd forintot fordítottunk erre. A vidéken zajló gazdaság és vállalkozásfejlesztési programok mellett, jelentős turisztikai, közlekedési, közúti, örökségvédelmi fejlesztések is zajlanak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy országszerte megújulnak a rendelők, a kórházak, az iskolák, tornatermek és tanuszodák épülnek.  Közelebb került és elérhetőbb lett az állam, a kormányhivatalok, járáshivatalok szolgáltatásai révén. A rendőrség is ma erősebb, nőtt a közbiztonság, kevesebb a bűncselekmény. A büntető törvénykönyv szigorításának köszönhetően ma már az olyan bűncselekmények, mint a kis értékű lopás, az uzsorázás, az idősek elleni erőszak is fel tudnak lépni a hatóságok.

A vidékfejlesztésnek, a családtámogatásoknak köszönhetően ma már egyre többen látják kiszámíthatóbbnak a jövőt a vidéki településeken is. Ezt jelzi az is, hogy nő a gyermekvállalási kedv és egyre több család vág bele otthonteremtésbe – mutatott rá Nagy István. Hozzátette: már 40 ezer fölött van azoknak a száma, akik családi otthonteremtési kedvezményt vettek igénybe lakásvásárláshoz, házépítéshez.

„A magyar vidék tehát ma erősödik, több munkát, több lehetőséget, kiszámíthatóbb jövőt biztosít az ott élőknek. A kormány a magyar településeket fenyegető legnagyobb veszélynek a brüsszeli bevándorláspolitikát tartja, amely felső korlát nélküli migránsbetelepítéseket akar.  Ez a magyar települések számára is a migránsok kötelező betelepítését, a mindennapok biztonságának megszűnését jelentené” – hangsúlyozta lapunknak adott nyilatkozatában az FM politikai államtitkára.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink