A király él?

Hírek
A kérdés mai napig megnyugtató válasz nélkül maradt: Elvis él, vagy sem? A rocksztárok korán halnak, vagy soha (már az életművük). A király 1935-ben született, így nem alaptalan a konteósoknak tituláltak feltevése, miszerint él – lévén „mindössze” 82 esztendős lenne.

A rocktörténet úgy jegyzi, utolsó koncertjét éppen 40 esztendővel ezelőtt, június 26-án adta Indianapolisban, a Market Square Arénában. A kézzelfoghatók mentén gondolkodók elfogadják a tényt, amely szerint Elvis Presley 1977. augusztus 18-án hunyt el. Eszméletlenül akadtak rá a fürdőszobában. A többszöri újraélesztés sikertelensége után délután fél négykor halottnak nyilvánították. A fürdőszoba azért megjegyzésre érdemes, mivel egyes magyarázatok szerint régi szokásának engedve itt olvasott. Ám a tragikus napon rajtaütésszerűen elaludt, előre bucskázott, s eszméletét vesztette. Az orvosi vélekedés úgy tartja: a padlón talált folt bizonyítja, hogy hányt, megbotlott, kúszott, majd meghalt. A 44 oldalas boncolási jegyzőkönyv a Király szervezetében talált tízfajta gyógyszerről ír. Elvis-kutatók és rajongók tudni vélik: orvosa abban évben 12 ezer tablettát írt fel neki.

Érdekesek a dátumok: sok minden július és augusztus környékére esik, ráadásul 18-ra, 19-re. Halálát már említettük. Első hangfelvételét, amelyet édesanyjának énekelt fel születésnapjára, 1953. július 18-án készítette – s 3 dollár 25 centet fizetett érte. Első lemezét a következő esztendő július 19-én adták ki.

Félre a számmisztikával, térjünk haza a valóságba!

Elvis 1977. március 4-én Hawaii-ra utazott barátjával, hogy pihenjen. Előző nap elkészítette végrendeletét!

Visszatérve a hónap 23. napján elkezdte turnéját, amelynek majd' minden fellépése botrányba fulladt. A koncertsorozatot megszakítva április 1-jén kórházba vonult és 30 órát aludt. Valami nem volt rendben, az biztos.

Ami ellenben nagyon is rendben volt, az Elvis kiállása az 1956-os forradalom melletti. 1956 november első napjaiban egyik koncertjén a Song In The Valley (Dal a völgyben) című dalt a magyar forradalmárok tiszteletére adta elő, majd bejelentette: fellépése gázsiját felajánlja a magyarországi rászorulóknak, s hasonló támogatásra szólította fel közönségét is. Elvis ’57 január 6-án, a több mint harmincmilliós nézettségű Ed Sullivan Show-ban szintén honfitársai segítségét kérte. Nem eredménytelenül: hetekkel később csokoládéval, kakaóval, tejporral és egyéb itthon szinte sose látott finomságokkal teli csomagok érkeztek az Egyesült Államokból.

Hogy a Király él-e vagy sem, döntse el mindenki maga, addig pedig élvezze az (eddigi) utolsó fellépését.

 
Borítókép: MTI/EPA/PA

Ezek is érdekelhetnek

További híreink