A kihívások ellenére nőtt a sertéságazat kibocsátása

Hírek
„A sertéságazat kibocsátása tavaly az előző évhez képest 3 százalékkal, 2010 óta pedig 1,8 százalékkal nőtt az orosz embargó és az afrikai sertéspestis okozta piaci válsághelyzetek ellenére" - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a Merre tovább sertéságazat? elnevezésű konferencián, Budapesten. 

 Az államtitkár az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Mezőgazdaság című hetilap által szervezett szakmai tanácskozáson ismertette, hogy a sertéságazat a magyar mezőgazdaság kibocsátási értékének 8 százalékát adta tavaly, a sertésállomány 2,9 millió egyedet jelentett, 4,7 millió sertést vágtak.
    
Az ágazat importja tavaly 411 millió euró volt, az export értéke meghaladta a 330 millió eurót. A sertéspestis miatt az ország volumenben piacainak egyharmadát, értékben 43 százalékát veszítette el. Ezért is fontos, hogy összpontosítsanak a belföldi piacra – tette hozzá. 

    
Kifejtette, hogy Magyarországon a sertés élősúlyának termelési költsége 2017-ben kilogrammonként 1,2 euró volt, míg az Egyesült Államokban 0,73 euró, Spanyolországban 1,03 euró. Ugyanebben az évben az egységesen 30 és 120 kilogramm közötti hízlalási fázisra számolt takarmányhasznosítási érték 3 kilogramm volt, a hollandok és a belgák mintegy 2,6 kilogrammal hozzák ki. Míg Magyarországon egy hízóra élete során 1,16 óra munkát fordítanak, a versenytárs országokban ez jóval kevesebb – jegyezte meg.     A Vidékfejlesztési Programban a sertéstelepek korszerűsítésére kiírt pályázatban eddig közel 200 kérelmet támogattak 29 milliárd forintnyi kötelezettségvállalással.

Emellett a kormány 2014. és 2020. között 300 milliárd forintot fordít az élelmiszerfeldolgozás fejlesztésére, az állatjóléti támogatásokra idén közel 20 milliárd forint jut – tette hozzá.

 

Borítófotó: Sertések egy észak-iowai farmon, Clear Lake-ben 2018. április 5-én. (MTI/EPA/Craig Lassig)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink