A kertváros az utóbbi évek nagy slágere

Hírek Figyelo.hu

Szeptemberben közel 12 ezer tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, amelynek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták.

A járványügyi helyzet miatt ugyanis a városi lakásokban ragadt emberek, családok szeretnék újra szabadnak érezni magukat, ezért kertkapcsolatos házakat keresnek új otthonuknak

– olvasható a Duna House közleményében.

Öt év alatt megduplázódtak az ingatlanárak

Győr

Budapest után a legnagyobb agglomeráció Győr környékén alakult ki.

Az elmúlt 20 évben óriási volt a kiköltözési arány, az agglomeráció lakosságának száma elérte a 180-200 ezret. Ezzel mondhatni, be is telt, és olyannyira megdrágult az agglomeráció, hogy most már jobban megéri beépíteni a városon belüli területeket – mint például Bácsa, Szitásdomb, Győrsziget –, még akkor is, ha viszonylag nagy befektetést igényel.

Pont ezért, Budapesttel és az országos átlaggal ellentétben, Győrnél nem jellemző a kiköltözés. A belső területek fejlesztése, átminősítése, valamint a zártkerti ingatlanok lakhatási célra való átépítése jellemzőbb. Használt ingatlanok esetében a jó állapotú, felújított vagy nagyon jó helyen lévő házakat keresik a vevők. Városon belül a lakásoknál 50, míg a házaknál 30 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető az elmúlt évek statisztikái alapján. A 30 százalék az agglomeráció esetében is érvényes, így az országos szint felett vannak az árak.

Debrecen

Debrecen környékén is sokan találják meg a számításaikat, ezért abszolút jellemző, hogy kiköltöznek az emberek az agglomerációba. Igaz, a kínálat gyenge, kevesebb ingatlan található ezeken a területeken, de ugyanakkor az árak is kedvezőbbek – főleg a 30-40 kilométeres körzetben. Míg Debrecenben 50 milliótól kezdődik egy élhető családi ház a kertvárosi övezetben, addig vidéken alig harmadáért is elérhető egy ugyanolyan paraméterekkel rendelkező épület. Az árakat felhajtották a támogatások, főleg a falusi csokos településeken. Van olyan község, ahol megduplázódtak az árak, de általánosságban 50 százalékkal nőttek az árak.

Az ipari parkok környékén lévő, újonnan létesülő beruházásoknak szintén nagy a felhajtóereje.

Más megyékből is települnek ide fiatalok, középkorú párok ezt az alternatívát választva. Ugyanakkor a családi házak iránt még mindig Debrecenben nagyobb a kereslet, a nagy számok törvénye alapján. Az újépítésű ingatlanok iránt kereslet ugyanakkor elég alacsony ebben az évben, de a Duna House szakértői szerint a zöldhitel meghozhatja a vásárlási kedvet.

Fotó: PuzzlePix/Shutterstock

Szombathely

Vas megyében azok a falusi csokos települések népszerűbbek, amelyek nem feltétlen tartoznak Szombathely közvetlen agglomerációjába. Kifelé haladva ugyanis szélesebb a választék kifelé haladva, nagyobb a merítési lehetőség, ha valaki családi házat vásárolna, és ehhez a telekigénye is alapesetben nagyobb. Jelentős árkülönbség azonban nincs Szombathelyhez képest, csak kicsivel olcsóbbak a házak. A tavalyi évhez viszonyítva, általánosságban 10-15 százalékos áremelkedésről beszélhetünk, ami leköveti a megyeszékhelyen tapasztalt helyzetet, nagyobb ugrás csak a falusi csokos településeken figyelhető meg.

Székesfehérvár

Sokkal többen költöznek ki a városból, mint eddig bármikor. Eddig is sokan mentek volna kijjebb, de eddig nem volt rá lehetőségük. A támogatások (falusi csok, csok, Babaváró, áfa-visszatérítés) és a koronavírus hatásai azonban jelentősen megváltoztatták a fogyasztói magatartást: ha tudnak, szabadulnának a nagyvárosi forgatagból, a bezártságból. Egy jó hitellel pedig akár már a 0-ról indulva is belevágnak a házvásárlásba. Míg korábban csak a legelső településig mentek, addig most már sokkal messzebbre is hajlandóak költözni az emberek.

Az elmúlt két évben – mióta megjelent a piacon a Babaváró – 70 százalékkal megemelkedtek az árak, nem csak az agglomerációban, de közel ekkora mértékben a városban is.

Tavaly 15-20 százalékkal, vagyis nagyságrendileg 2-3 millió forinttal lehetett olcsóbban lakáshoz, házhoz jutni. Ma már 20 millió forint alatt nem találunk ingatlant a kínálatban. Sokan keresnek 30 millió forintos határig, főleg kis házakat kis telekkel, amin maximum csak füvet kell nyírni.

Pécs

Baranya megyében is nagy a kereslet a falvakban, kisebb településeken a családi házak iránt. Ez mondhatni egy természetes folyamat, nem csak a falusi csokra vezethető vissza. A budapestihez hasonló kiköltözés hullám azonban nem olyan intenzív ebben a régióban, de azért itt is nőtt a kiköltözők aránya. Ez elsősorban a kedvezőbb áraknak köszönhető. Igaz, Pécsett és az agglomerációjában is komoly áremelkedés volt, az elmúlt 2 évben közel 30 százalékos növekedést prognosztizáltak vidéken a Duna House szakértői, míg a baranyai megyeszékhelyen ez az arány még magasabb volt. Pécsett a családi ház olyannyira megdrágult, hogy nagyon szűk réteg tudja megfizetni. Egy jó környéken lévő, normál állapotú és méretű házat 60-70 millió forinttól lehet megvásárolni, az agglomerációban viszont ugyanez a típus már 30 millió forinttól elérhető.

Szeged

Csongrád-Csanád megyeszékhelyének agglomerációjában Deszk, Szőreg, Klárafalva, Sándorfalva, Kübekháza, Újszeged a legnépszerűbb települések, ahol főleg kisházakat keresnek az ügyfelek. A vidéki ingatlanoknál is jelentősen nőttek az árak a falusi csoknak és a felújítási támogatásoknak köszönhetően. Általánosságban 8 százalékos emelkedésről beszélhetünk, ami hasonló mértékű a szegedi árváltozáshoz. Ma már 10-15 millió alatt semmit nem kapnak a vevők, még vidéken sem.

Olyan nagymértékű a kiköltözési hullám, hajlandóság, hogy a belvárosi lakásokat szinte nem lehet eladni.

Ami még érdekes, hogy ebben a régióban a fiatalok igyekeznek az önellátásra berendezkedni, és ez alapján keresnek energiatakarékos házakat. Sokan meg akarják termelni a saját szükségleteiket, kertészkednek, állatot tartanak, napelemet raknak fel, hogy minél kevesebb energiával tartsák fent magukat és otthonukat. Éppen ezért a fenntarthatóság fontos szemponttá vált házvásárlásnál.

Kecskemét

A különböző állami támogatások révén főleg a fiatal párok költöznek ki Kecskemét agglomerációjába. Ezeken a településeken főként régebbi, felújításra váró házak, Kádár-kockák, vagy tanya jellegű ingatlanok találhatók. Jellemzően két típusú vevő választja ezt az alternatívát.

Vannak, akik Kecskeméten értékesítik panellakásukat, és a Babaváróval, valamint támogatott hitellel szeretnének családi házat vásárolni.

Mivel az igényeiknek többségében nem találnak megfelelőt (Kecskemét kertvárosában, a központhoz közel ugyanis egy építési telek 25-40 millió forintba kerül, de Kadafalván is már 15-18 millió forintot kérnek érte), ezért elindulnak kifelé, hogy saját elvárásaik szerint tudjanak házat építtetni, vagy vásárolni.

Kecskeméten egy felújításra váró ház is 30-35 millió forintba kerül, míg az agglomerációban egy szépen karbantartott, régebbi típusú házat már 22-25 millió forintért is meg tudnak vásárolni az ügyfelek. Ezeknek az eladási ára 3 évvel ezelőtt minimum 30 százalékkal volt alacsonyabb. Kecskemét agglomerációjára jellemzőek a tanyás, lótartásra alkalmas épületek, amelyeket a német, holland állampolgárok is kedvelnek. Az utóbbi hónapokban ismét tapasztalható részükről az érdeklődés, jellemzően a várostól távolabb eső, szomszédok nélküli erdős környezetet preferálva.

A megfizethető lakhatásért tüntettek

(Borítókép: Heves Megyei Hírlap / Berán Dániel)