Közleményt adott ki az ukrajnai magyarok érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), amelyben leszögezi: ellenzik a háborút és kiállnak Ukrajna egységessége mellett.
„Országunk keleti részén immár nyolc éve tart a fegyveres konfliktus, amely több tízezer ártatlan életet követelt, s arra kényszerítette a különböző korosztályú, nemzetiségű és vallású embereket Ukrajna minden részén, hogy elhagyják otthonaikat, családjukat és barátaikat” – emlékeztet a KMKSZ.
Hangsúlyozza, hogy a kárpátaljai magyarok számára rendkívül fontos az ukrajnai béke fenntartása, különösen az esetleges katonai agresszió és a teljes körű háború kilátása fényében. Ezt semmilyen körülmények között nem lehet megengedni. Az egyetlen kiút a válságból a diplomáciai megoldás, s ehhez minden, a nemzetközi jog által előírt feltétel adott, hangoztatja a KMKSZ. Végezetül felkéri a kárpátaljai magyarokat, hogy ne engedjenek a pánikhangulatnak és a provokációknak, őrizzék meg nyugalmukat és bízzanak a jövőben.
„A kárpátaljai magyarok szeretik kis szülőföldjüket, Kárpátalját, emlékeznek annak történelmi múltjára, és reménykednek a békés jövőben egy független, szuverén és szabad Ukrajnában” – írja az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet.
(Borítókép: Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Áder János köztársasági elnökkel folytatott találkozóján Kijevben 2019. május 20-án. (MTI/Kovács Tamás)