A jegybanknál pihen a dollár

Hírek Figyelo.hu

A bankok egyre nagyobb arányban használják a Fed által korábban kiüresített repó ügyleteket – mondta Török Lajos, az Equilor vezető elemzője a VG.hu-nak. Kiemelve: azóta lett ismét népszerű az eszköz, mióta az amerikai jegybank 0 százalékról 0,05 százalékra emelte az erre fizetendő kamatot, s ma már egy átlagos napon 1000 milliárd dollárnál is nagyobb összegeket pihentetnek a bankok a jegybanknál.

A Wall Street Journalnak nyilatkozó szakértők szerint több dologra is lehet következtetni ebből. Zoltan Pozsar, a Credit Suisse elemzője szerint,

a bankok úsznak a likviditásban és a fiskális programok által jelentősen megnőtt a bankbetétek mennyisége, melyet 5 bázisponton már megéri a könyvön kívül tartani.

Gordon Shannon, a TwentyFour Asset Management alapkezelője hozzátette: a bankok inkább választják az alacsony, de biztos hozamot, minthogy befektessenek valami kockázatosabb eszközbe, de a befektetők is bankbetétben tartanak jelentős összegeket.

Míg Joshua Younger, a JPMorgan kamat derivatív stratégája szerint,

a jelentős repó pozíciók akár pénzpiaci turbulenciára is utalhatnak,

szerinte ez csak a jéghegy csúcsa és a repón használt eszközök csak a teljes extra likviditás töredéke, mely könnyen destabilizálhatja a pénzügyi rendszert, ha nem megfelelő módon használják.

A repóügylet lényege, hogy egy adott értékpapírt úgy adnak el prompt, hogy előre rögzítik a visszavásárlási időpontját és árfolyamát.

Ebben az esetben jegybanki passzív repóügyletekről van szó, melyekkel a Fed likviditást von ki, a bankrendszerből.

Június közepén emelte meg a Fed a repó kamatot, s már az első napon rekordösszeg, 756 milliárd dollár áramlott be.

A hét legfontosabb makrogazdasági eseményei

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink