A járvány után még bizakodtak a cégek, aztán kitört a háború

Hírek H. Z.
A koronavírus-járvány utáni vállalati-intézményi optimizmust mutatta ki kilenc magyarországi és egy határon túli egyetem Kilábalás – Újranyitás – Növekedés című tanulmánya, amelyet mintegy ezerkétszáz szervezet válaszai alapján készítettek – írta csütörtökön megjelent számában a Figyelő. A lap ugyanakkor megjegyezte: az már most borítékolható, és a bizalmi index alakulása is ebbe az irányba mutat, hogy az Ukrajnában dúló háború minimum mérsékli – vagy már vissza is vetette – ezt a pozitív szemléletet.

Az előző év második felében készített online kérdőíves vizsgálat során 1183 szervezettől – többségében kis- és középvállalkozásoktól – kaptak válaszokat az egyetemi szakemberek. „A válaszadói hajlandóság arra is utal, hogy a nyilatkozó szervezetek meglátása szerint a gazdaság túl van a mélyponton, és a termelés, szolgáltatás területén növekedésre számíthatunk” – állapította meg a kutatócsoport, amely a vizsgált cégek, intézmények vezetőinél az elsők között az általuk várt inflációra kérdezett rá.

S bár már akkor – 2021. július–novemberében – is öt–hét százalék közötti volt a pénzromlás üteme, annak további alakulását a felmérés válaszadóinak mintegy harmada kifejezetten jól becsülte meg, hat–tíz százalék közé téve a drágulás mértékét. Nagyjából ugyanennyien viszont jóval derűlátóbbak voltak, mert úgy kalkuláltak, hogy öt százalék fölé biztosan nem kúszik a makrogazdasági mutató. Azóta már tudjuk: a statisztikai hivatal adatai szerint idén februárban 8,3 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink