Fizetett szabadság jár a vírus elleni védekezésért

Hírek Figyelo.hu

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy tíz nap fizetett többletszabadságot kapnak a védekezésben résztvevők – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón.

Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor

A Magyar Közlöny szerint két éven belül 10 nap többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, katonák és a honvédségi alkalmazottak, a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók.

A jogosultság több, mint 170 ezer közszolgálatban dolgozót érint.

Arról, hogy a többletszabadságra ki jogosult, a rendőrök esetében az állományilletékes parancsnok vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv szervezeti egységének vezetője, a katonák és kormányhivatali dolgozók esetében a munkáltatói jogkört gyakorló személy, míg az egészségügyben és szociális intézményekben a munkáltató dönt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ kiemelte, a kormány ezzel is szeretné kifejezni köszönetét és megbecsülését a védekezésben résztvevőknek, akik az elmúlt hónapokban segítették, hogy

legyőzzük a járvány harmadik hullámát is és végrehajtsuk Európa egyik legsikeresebb oltási programját.

(Borítókép: Müller Cecília országos tisztifőorvos (j4) és Horváth Kálmán, Tolna megyei kormánymegbízott (j6) a honvédség oltóbuszának munkatársaival Faddon, a művelődési ház udvarán 2021. május 25-én. (MTI/Kiss Dániel)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink