Az idei a fontos évfordulók esztendeje a Hama életében. A német anyacég egy 400 fős VIP rendezvényen, júniusban ünnepelte alapításának 100. évfordulóját, miközben a magyar leányvállalat idén lett 30 éves.
„Amikor az anyavállalatunk ünnepségén a cég történetének meghatározó eseményeit figyeltem óhatatlanul is felmerült a gondolat, hogy miközben az elmúlt másfél évtizedben a globális gazdasági recesszió, majd a covid, most pedig az energiaárrobbanás és az ukrajnai háború borzolja a kedélyeket, ha átlapozzuk a történelemkönyvet, rájövünk arra, hogy a Hama alapításának éve 1923 és 2023 között már korábban is mennyi, legalább ennyire, vagy még inkább megrázó esemény állította kihívás elé a tulajdonos családot. Onnan kezdve, hogy az egyszemélyes, Drezdában alapított vállalkozásból, amely a II. Világháború pusztító drezdai bombázása után költözött Bajorországba, mára már egy olyan 2500 fős, több, mint 500 millió eurós forgalmú nemzetközi céggé nőtte ki magát, amely 18000 tételből álló termékpalettával rendelkezik” – fejti ki a cégvezető.
Hangsúlyozva, hogy a Hama mindig együtt mozgott a világ nagy hardvertechnológiai változásaival. A fotózáshoz kapcsolódó kiegészítő termékek – az előhívő, a diakeretező – után így követték le a cég tartozékai a rádiózás, a televíziózás fejlődését, a magnó és a CD megjelenését, majd a komputerizáció, a digitalizáció és a mobiltelefónia áttöréséhez kötődő új eszközök piacra kerülését. A termékfejlesztés hagyományos vonala mellett most új irányt jelent a fenntarthatóság, amelynek keretében elsősorban a csomagolóanyag minimalizálásán és a logisztikai útvonal csökkentésén van a hangsúly.

Prohászka Ottó/Fotó: Hama
„A Hama története azt mutatja, hogy a hosszú céges élet titka a folyamatos innováció. Emellett az is lényeges, hogy családi cégként a vállalat működését nem a profitkényszer, hanem a stabil kiszámíthatóság motiválja. Az emberek mindennapi élethelyzeteire megoldást adó termékeinket a gyártás első pillanatától kezdve bevizsgáljuk, miközben a kész termékek folyamatos minőségellenőrzésen esnek át. Így természetesen nem mi vagyunk a legolcsóbbak, de nem is ez a cél, hanem az, hogy a márka nevéhez mindig a megbízható minőség társuljon”- érvel Prohászka Ottó.
Szavai szerint a folyamatos fejlesztést szolgálja az is, hogy a cég több, mint 120 termékmenedzsere folyamatosan járja a világ nagy kiállításait, hogy nyomon kövesse a nagy gyártók fejlesztéseit, amelyekhez a Hama rövid időn belül képes előállítani a szükséges kiegészítőket.
Prohászka Ottó kifejtette: május végén, Budapesten került sor a Hama kelet-európai vezetőinek találkozójára, ahol kiderült, hogy ha különböző mértékben is, de mindenütt szűkülő kereslet jellemzi a piacot. Amiben nagy szerepe van annak, hogy a covid alatt, a home office idején az emberek minden szükséges – és ma is működő -, tartozékkal felszerelkeztek már. Így a kiegészítők piacán is érződik az az általános kivárás, amelynek másik eredője az, hogy az infláció és az energiaköltségek emelkedése miatt a vásárlók a szükséges minimumra csökkentik kiadásaikat.
A cégvezető azt is elmondta, hogy a mostani, enyhe visszaesés után mindenki év második felére várja a fogyasztási kedv visszatérését a régióban. A 7 milliárdos forgalmú Hama számára pedig az is segítheti a növekedést, hogy miközben továbbra is a Tesco regionális beszállítója és minden releváns műszaki áruház és online shopban megtalálhatók a termékei, új csatornaként már az OBI-ba is beszállító lett a cég.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)