A hét beruházásai

Hírek
Válogatás a bejelentett és az átadott projektekből.  

Velodrom épül Debrecenben

A megyeszékhelyen épül meg a Kelet-Magyarországra tervezett velodrom – jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a debreceni Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón. Révész Máriusz emlékeztetett: egy 2017-es kormánydöntés alapján az országban három velodrom épül, a helyszínekről a Magyar Kerékpáros Szövetség véleményét figyelembe véve hozták meg a végső döntést.

A Budapestre tervezett pályakerékpáros létesítmény világbajnokság, sőt olimpia megrendezésére is alkalmas lesz, míg a másik kettő elsősorban edzőcsarnokként működik majd, illetve junior, ifjúsági és masters versenyeket azokban is rendezhetnek – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A hulladékgazdálkodást fejlesztik Miskolcon és környékén

A Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2,44 milliárd forintból továbbfejleszti szolgáltatását, környezetbarát és területi szinten egységes hulladékgyűjtési és kezelési rendszert valósít meg Miskolcon és környékén – hangzott el a projekt ismertetésekor Miskolcon, pénteken.

A fejlesztéshez a társulás 2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében

Megnyílt a Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpontja    

Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár, kormánybiztos az ünnepségen kijelentette, bizonyos motívumok megtartásával tisztelegni kell a régi Népstadion előtt, ugyanakkor a 2019 végére elkészülő aréna jóval több lesz egy stadionnál, mivel igazi 21. századi rendezvény- és élményközpontként is funkcionál majd. Egyben Magyarország legnagyobb középülete lesz. Hozzátette, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzését követően remélhetőleg már 2021-ben Bajnokok Ligája vagy Európa Liga-döntőnek adhat otthont a 67 ezres létesítmény.

750 milliós beruházás Észak-Baranyában

Csaknem 750 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból fejlesztette termelési kapacitását az acélszerkezet-gyártással, fémmegmunkálással foglalkozó mindszentgodisai Caadex Kft. Az 1994-ben alapított, magyar családi tulajdonú, 145 embert foglalkoztató cég közleményében ismertette, hogy a társaság mindszentgodisai és kaposszekcsői telephelyein megvalósuló fejlesztéssel négy új gyártógépet szereztek be.

A fejlesztéssel a termékeinek mintegy 80 százalékát külföldön – például Svájcban, Németországban, Franciaországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban – értékesítő vállalt exportképessége tovább javulhat.

Turisztikai komplexum épült Érpatakon

Családi beruházásban épült turisztikai komplexumot adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak határában pénteken.

A 600 millió forintból felépített, Zsindelyes Cottage-nak elnevezett épületegyüttes avatóünnepségén Nagy István agrárminiszter azt mondta, a cottage-ra nincsen még olyan magyar szó, amely azt a vidéki életérzést fejezné ki, amelyre egy 21. századi stresszes és nyüzsgő városban élő embernek szüksége lehet. A cottage egy nyugodt, kikapcsolódást biztosító hely, amely egyszerűségével, békességével és alapvető értékeivel igyekszik bemutatni a táj gasztronómiáját – fogalmazott Nagy István. A Zsindelyes Cottage látogatói megismerhetik egyebek között a környék egyik leghíresebb termékét, az újfehértói fürtös meggyet, valamint a belőle készült – földrajzi eredetvédettséget és európai uniós oltalmat egyaránt élvező – meggypálinkát.

Borítókép: illusztráció, MTI

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink