Az első negyedévben, 2022 azonos időszakához viszonyítva a beruházási tevékenység volumene 2,8 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték mintegy hattizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal esett vissza, ugyanakkor a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal emelkedett.
Ez utóbbi adat főként az import gépek és járművek majdnem 10 százalékos volumennövekedésének tudható be.
A beruházási teljesítmény 51 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 2,3 százalékkal haladták meg a bázisidőszaki szintet.
Habár a beruházások összességében csökkentek, hét nemzetgazdasági ágban is emelkedett a teljesítményérték.
A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései az idei első negyedévében az előző negyedévek két számjegyű bővülésénél visszafogottabb mértékben emelkedtek (7,3 százalék).
A második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülése játszotta a központi szerepet a növekedésben, ugyanakkor a legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártásban a beruházások volumene némileg elmaradt a tavalyitól, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt. Bővülés jellemezte továbbá az elektronikai ipar, a gyógyszergyártás, valamint az egyéb feldolgozóipar alágak fejlesztéseit is.
A nemzetgazdaság fejlesztéseinek 23 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A volumenváltozást két ellentétes irányú folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk kulturális és irodaház-építési projektek lezárulását a tárgyidőszaki ingatlanfelújítások (főként energetikai korszerűsítések) nagyfokú növekedése ellensúlyozta.
A szállítás, raktározás volumene 2,3, a kereskedelem pedig 4,7 százalékkal esett vissza. A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztése igen jelentős mértékben, 34 százalékkal esett vissza.
A mezőgazdaság esetén fordulat következett be, a szektor beruházási teljesítménye az előző két negyedév egy számjegyű csökkenése után 7,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók növelték az import-, valamint a belföldi gép és járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.
Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock