Arra kéri a fejlett országok vezetőit az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) vezető Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, hogy várjanak a koronavírus-járvány elleni védőoltások harmadik dózisának beadásával, hogy a fejlődő országokban élők számára is jusson elég vakcina – írta a CNBC.

Mint a WHO főigazgatója elmondta,

a világon beadott 5 milliárd oltás 75 százalékáért mindössze 10 ország felel, épp ezért kéri a fejlett országokat, hogy vezessenek be moratóriumot a harmadik oltás kapcsán legalább a hónap végéig, hogy a leginkább lemaradott országoknak legyen esélye a felzárkózásra.

Gebrejeszusz szerint míg a magas jövedelmű országok nagy részében a felnőttek több mint fele van túl az oltáson, addig a legszegényebb országokban, köztük sok afrikaiban az átoltottság aránya a 2 százalékot sem éri el a felnőttek körében. Magyarországon a teljes lakosság közel 60 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni védőoltást – hangsúlyozta a VG kapcsolódó cikke.

A WHO vezetője szerint elképzelhetőek olyan helyzetek, amikor legyengült immunrendszerű emberek számára szükséges lehet a harmadik oltás, de mint mondta, egyelőre nem szeretné teljesen átoltott, egészséges emberek széleskörű emlékeztető oltását látni.

Magyarországon 300 ezer körül van azok száma, akik már a harmadik oltást is megkapták,

miután hazánkban az elsők között engedélyezték a harmadik dózis beadatását.

A WHO nem először szólal fel a gazdagabb országok vakcina felhalmozási gyakorlata, vagy épp a harmadik oltások széleskörű bevezetése ellen. A világ szegényebb részeinek kihagyása az oltási programokból igazából a fejlett országoknak sem érdeke, hiszen az alacsony oltottsággal bíró területeken akadály nélkül terjedő járvány könnyen eredményezheti veszélyes, új változatok megjelenését.

A WHO által megfogalmazott kritikákra szerdán Thierry Breton az Európai Unió koronavírus elleni oltási politikájának összehangolásáért is felelős belső piaci biztosa reagált, aki hangsúlyozta, hogy

az unió már így is több százmillió oltást küldött a szükséget szenvedő, elsősorban afrikai országokba.

A biztos emellett azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a teljes vakcináció után 6 hónappal javasolt harmadik oltáshoz mindössze egy havi európai termelésre van szükség, továbbá megjegyezte azt is, hogy az EU jelenleg nem ajánlja a harmadik oltást, még ha több tagállam, köztük Magyarország és Franciaország már megkezdte azok beadását. Breton egyébként arra számít, hogy ez széleskörű gyakorlattá válik a kontinensen.

Elhalasztják a kötelező oltást

(Borítókép: MTI/Vajda János)