A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a hétvégén

Hírek
A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg határokon belül és kívül mintegy hatvan helyszínen.

"Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvényhez kapcsolódunk ezzel a programmal azért, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a népművészettel foglalkozó alkotóházakra, nyitott műhelyekre, műhelygalériákra, ahol a magyar nép hagyományos tárgyi kultúrájának megőrzését, továbbadását, valamint továbbfejlesztését célzó tevékenység folyik" – fejtette ki az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének az elnöke.
    
Hozzáfűzte: "szeretnénk kicsit hálózatban gondolkodni ezekről a helyekről, ezért szervezzük meg most már hatodik alkalommal ezt a hétvégét".

    
Az elnök kiemelte, hogy a kézműves társadalom célul tűzte ki azt is, hogy olyan tárgyakat hozzanak létre, amelyek a mai viseletkultúrába, vagy a modern lakberendezésbe is beilleszthetők, a mindennapokban használhatók. "Ez egy nagyon fontos cél, amit ha nem lépünk meg, úgy vélem, hogy nem sok jövője marad a kézművességnek" – emelte ki.

    
Prokné Tirner Gyöngyi kifejtette, hogy az olyan hagyományos szakmákat, mint a bőrművesség, a kékfestés, a hímzés, szövés vagy nemezelés, egyre kevesebben ismerik, hiszen a gyerekek nem találkoznak velük az oktatásban, csupán a civil szervezeteken vagy művelődési házak által szervezett programokon keresztül.

    
A hétvége programjai közül kiemelte Zircet, ahol a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban műhelyt avatnak, a régebbi műhelyekben pedig fazekas, szövő, kovács vagy mézeskalácssütő foglalkozásokat tartanak. Kecskeméten nemezeléssel várják a látogatókat, Székesfehérváron a fiúk a kötélverés, a lányok a tojásfestés hagyományait sajátíthatják el. Táján kisgyerekeknek lesz kis népműves konferencia, amelyen a paraszti élethez kapcsolódó olyan tevékenységeket tanulhatják meg, mint a meszelés vagy a zoknistoppolás. Karádon, Csátalján vagy Zalaegerszegen nyitott szakkörfoglalkozások lesznek, Békéscsabán a közösségeknek lesz konferencia és sok helyszínen lehet majd a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokkal megismerkedni.

Borítókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetnek

További híreink