A gyógyszergyártók munkáját nagyra tartja a kormány

Hírek MTI

A magyar gyógyszeripari teljesítmény elismerésének tekinti a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz), hogy stratégiai megállapodást kötött velük a Külgazdasági és Külügyminisztérium – jelentette ki a szövetség elnöke szerdán az M1 csatornán.

Greskovits Dávid hozzátette: a magyar gyógyszeripar egy főre jutó hozzáadott érték tekintetében messze megelőzi a környező országokat és kibocsátása megközelíti a lengyel piacét. Ez kiemelkedő eredmény, figyelembe véve, hogy Lengyelország gazdasága négyszer nagyobb Magyarországénál – jegyezte meg. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a reggeli műsorban azt mondta, Magyarország kormánya közéleti munkáját a párbeszédre alapozza, ezért is kötnek stratégiai megállapodásokat olyan csoportokkal, akiket közös élethelyzet vagy hivatás köt össze, és a magyar méhészekkel, horgászokkal, gazdákkal, gyógyszerészekkel és cukorbetegekkel kötött megállapodások után kedden a magyarországi gyógyszergyártók voltak soron.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Greskovits Dávid, a MAGYOSZ elnöke aláírja a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) és a KKM közötti stratégiai megállapodást a Külgazdasági és külügyminisztériumban (KKM) 2020. január 28-án. (Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Hangsúlyozta, hogy a magyarországi gyógyszergyártás világszínvonalú, hozzáadott érték tekintetében kiemelkedő és termékeiket a világ több mint 130 országában forgalmazzák. Hozzátette: a magyar gazdaság motorja az exportteljesítmény és ebben a tekintetben a Magyosz nagyon jól teljesít. Ezzel kapcsolatban Greskovits Dávid elmondta: a Magyosz 2018-as 1100 milliárd forintos nettó árbevételének több mint 80 százaléka exportból származott.

A kedden aláírt megállapodás szerint a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége vállalja, hogy a jövőben is mindent megtesz a betegellátás biztonságos fenntartásáért.

Ösztönözni fogja tagvállalatait arra, hogy folytassák kutatás-fejlesztési és beruházási tevékenységüket a mindenkori piaci viszonyokhoz mérten, növeljék exportpiaci jelenlétüket, és bővítsék a foglalkoztatást a lehetőségeik függvényében.

.

Borítókép: wan wei, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink