A Google Térkép új funkciója a környezetbarát útvonalakat mutatja már itthon is

Hírek Sz. H.
Mától Magyarországon is elérhető a Google Térkép új funkciója, amely környezetbarát útvonalakat javasol a mérsékeltebb üzemanyag-fogyasztás érdekében.

A Google Térkép mostantól nemcsak a leggyorsabb, de a legüzemanyag-takarékosabb útvonalat is megjeleníti, ezzel a felhasználók fenntarthatóbb módon közelíthetik meg célállomásaikat – közölte a cég az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az új funkció Magyarországgal együtt közel 40 európai országban válik elérhetővé szerdától. A közleményben kitértek rá, hogy a környezetbarát útválasztás-funkció hatása szerte a világon érezhető – az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban történő bevezetése óta mintegy félmillió tonna szén-dioxiddal került kevesebb a légkörbe, amely százezer autó forgalomból való kivonásával egyenértékű.

Az alkalmazás a legideálisabb útvonal kiválasztásánál a motor típusát is figyelembe veszi, mivel ettől függően is változhat az üzemanyag-megtakarítás. A dízelmotorok például általában nagyobb sebességnél hatékonyabbak, mint a benzin- vagy gázmotorok, míg a hibrid és elektromos járművek jobban teljesítenek a lassabb, városi forgalomban.

A közlemény szerint a technológia létrehozása az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának Nemzeti Megújuló Energia Laboratóriuma (NREL) üzemanyag- és energiahatékonysági megállapításainak és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatainak köszönhetően vált lehetővé. Ezen adatok és a Google Térkép vezetési trendjei segítségével a Google gépi tanulási modelleket fejlesztett, amelyeket az adott régióban legnépszerűbb motortípusokra szabtak.

A közleményben kitértek arra is, hogy a fenntarthatóság jegyében a navigációs alkalmazás egyebek mellett jelzi az elektromos autók számára épített töltőállomásokat, illetve mostantól a korábbinál jóval több kerékpáros útvonalra vonatkozó információval szolgál majd a felhasználóknak. Emellett a világ több mint 500 városában mutatja a közeli kerékpár- és robogómegosztó pontokat.

Kép: PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink