A Google elárulta a keresztény kultúrát

Hírek
A Google ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy a keresztény-zsidó értékrend ellen küzd. Az Egyesült Államokban ugyanis naptárjába vette az Áldozat Ünnepét, de korábban a legnagyobb keresztény ünnepről, Húsvétról semmilyen formában sem emlékezett meg.

Gondolom önök sem tudják mi a fene az az Áldozat Ünnnepe. Arabul leggyakrabban „Eid al-Adha-ként” emlegetik, és az iszlám egyik legfontosabb ünnepe. És miről szól? Áldozzunk fel minél több bárányt Allah számára. Ha az éppen nincs akkor a kecske vagy a teve is megteszi. De egy biztos, ünnepélyes formában torkát kell metszeni a jószágoknak.

Nos ezt, a sem keresztény, sem zsidó hagyományokkal és értékekkel megegyező ünnepet emelte digitális naptárjába a Google. Holott az USA-ban ez nem elfogadott ünnep, minden szolgáltatás a postaitól a bankiig tökéletesen üzemel a muszlim ünnep néhány napja alatt. Így a legtöbb embernek fel sem tűnhetett az alattomos húzás, de nem a PJ Media újságírójának.

Publikációjában leginkább azt nehezményezte, hogy ennek az ünnepnek semmilyen köze sincs az USA fiatal államához, amely keresztény-zsidó értékekre épült. Főként azért, mert az oda települtek majdnem egésze abból a kultúrkörből érkezett.

Az is feltűnt a szemfüles újságírónak, hogy az általában farmerek birtokain sipákoló állat- és környezetvédők most meg sem szólalnak az ügyben. Pedig egy ilyen ünnep során több százezer állatot lemészárolhatnak világszerte a muszlimok.

Találkozott az újságíró olyan véleménnyel, miszerint ezzel semmi baj sincs, hiszen a feláldozott állatok húsát a rászorulóknak adják. Sőt olyannal is, ami szerint hasonló nincs a keresztény és zsidó vallásokban. Őket felvilágosítandólag írta: ezt hívják alamizsnának, vagy adakozásnak a mi kultúránkban, és minden vasárnap a templomban meg is lehet tenni.

És, hogy miért kifejezetten dühítő a Google szimbolikus gesztusa az iszlám számára? Mert nyíltan felvállalja melyik oldalán áll a civilizációs és kulturális harcnak. Nem most kezdte ezt, hanem már jóval korábban. Például idén teljes mértékben „elfelejtett” megemlékezni Húsvétról, a kereszténység legnagyobb ünnepéről. Jah persze, Húsvét alatt is a Ramadánt reklámozta…

Ezek is érdekelhetnek

További híreink