A globalizáció új szakaszáról beszélt Matolcsy György

Hírek
A globalizáció újabb hulláma zajlik a világban, amelynek hajtóereje az olyan új technológia, mint a 3D, a robottechnika vagy a mesterséges intelligencia - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten a Lámfalussy konferencián.

A jegybank elnöke szerint a jövő folyamatait a gazdaságpolitikák, a monetáris politikák és a geopolitikák együttesen alakítják majd, amelyekre az új technológiai folyamatok is hatnak majd.

Nagy Márton, a jegybank alelnöke kiemelte: Magyarország az elmúlt években számos fordulatot hajtott végre a gazdaságpolitikában és a monetáris politikában, amelyeknek eredményeként a magyar gazdaság növekedési pályára állt, és az ország gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot, az államadósság GDP-hez mért aránya pedig folyamatosan csökkent.

Kiemelte, hogy a világ fejlett piacain az alacsony volatilitás időszaka véget ért, a fejlett piacokon, tőzsdéken a nagyobb kilengések, a magasab volatilitás lesz a jellemző. Ezt két dolog is jelzi szavai szerint: a fejlett országok tőzsdéin eső árfolyamok, másrészt a német és amerikai hosszabb futamidejű állampapírok hozamgörbéinek emelkedése.

Nagy Márton hangsúlyozta: ebben a környezetben nagyon fontos, hogy Magyarország sérülékenysége jelentősen csökkent az elmúlt években a gazdaságpolitikai fordulat eredményeként, amelyeket meg is kell őrizni.

Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója a laza monetáris politika folytatása mellett érvelt, és arra utalt, hogy az alacsony – 0,9 százalékos – jegybanki alapkamat tartósan fennmaradhat. Az MNB a nem konvencionális, célzott intézkedéseivel azt segítette, hogy a laza monetáris politikával sikerült elkerülni a deflációt Magyarországon, de a magyarországi infláció még mindig nem érte el 3 százalékot, így a laza monetáris politikát érdemes továbbra is fenntartani – mondta.

Megemlítette, hogy az MNB stratégiájában fontos szerepet kap az előremutató kommunikáció, amellyel a hosszú futamidejű állampapírok hozamainak leszorítására törekszik a jegybank. Azt is hangsúlyozta, hogy a jegybank a monetáris politikai eszköztárával a magyar gazdaság növekedési potenciáljának növelését és az ország felzárkózását és fenntarthatóvá tételét akarja elérni.

Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója szerint egyelőre nem sikerült a kelet-közép-európai térségben elérni a fenntartható növekedést és a felzárkózást, így a monetáris politikának továbbra is ezt kell segítenie. Jelezte: nem elég csak a gazdasági növekedésre fókuszálni, emellett a fenntarthatóság megalapozását a pénzügyi, társadalmi és ökológiai szempontok alapján is támogatni kell.

Virág Barnabás szólt arról is, hogy a magyar gazdaság tőkeintenzív növekedési időszakban van, amelyet egyelőre továbbra is az alacsony termelékenység jellemez. Ezt a jövőben javítani kell, és növelni kell az ország versenyképességét, a kutatás-fejlesztésre a mostaninál több forrást kell fordítani – mondta a jegybank ügyvezető igazgatója.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink