A gépjárművek hazai forgalmazása kezd egyenesbe jönni

Hírek Figyelo.hu

A tapasztalatok szerint főként a tudatos vásárlók mennek a szalonokba, az elektromos autó vásárlását támogató, napokban megnyílt pályázat pedig tovább erősíti ezt a trendet – mondta a Világgazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.

Ha a kormány ösztönzéssel is támogatja a vásárlást, kiemelkedő lehet a kereslet. Arra azonban nem számított a szakma a szervezet elnöke szerint, hogy

másfél nap alatt kiürül az elektromos autók vásárlását támogató ötmilliárdos keret.

Az év első öt hónapjában 45,3 ezer személygépkocsi kelt el az országban a Datahouse adatai szerint. Ez közel 26 százalékkal kevesebb ugyan, mint 2019 azonos időszakában, de a kereslet Gablini Gábor tájékoztatása szerint május második felétől élénkül, felfelé araszolnak a nem elektromos autók eladásai is.

A szalonokban akciókkal igyekeznek kisöpörni a készleteket, a gyártók próbálják kiüríteni a raktáraikat, hogy minél gyorsabban teljes kapacitással termelhessenek újra.

A legnagyobb erősödés a kis és közepes méretű SUV-ok terén látható,

az eladások a 6 és 9 millió forint közötti kategóriában a legmagasabbak. A prémiumkategória nem érezte meg a járványhelyzetet, továbbra is nagy a lendület.

A használt autók értékesítése március 15-től május elejéig 50-60 százalékkal esett, de a mostani forgalom már eléri a tavalyi azonos időszak 85 százalékát – válaszolt Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke.

A kereslet növekedését segítette, hogy a külföldön dolgozó magyarok hazatérésével új potenciális vásárlók jelentek meg a piacon.

A kínálat viszont lényegesen csökkent az elmúlt két-három hónapban, ebben az is szerepet játszott, hogy sokkal kevesebb új autó kelt el.

Havonta átlagosan csak feleannyit hoztak be, mint tavaly,

amikor összesen 153 ezer autót importáltak.

A behozatalt a határok lezárása is nehezítette, Olaszországból például alig érkezett autó március közepe óta.

(Borítókép: Si wei / Imaginechina / Imaginechina via AFP)