„Az adminisztratív akadályok minimalizálása és az egyenlő versenyfeltételek megteremtése kulcsfontosságú feltétele az új technológiák elterjedésének és a versenyképes vállalkozások, illetve ágazatok létrehozásának” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a 33. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor keretében megszervezett panelbeszélgetésben. Hozzátette: „a geopolitikai érdekeket szolgáló kereskedelmi szabályok hosszútávon az Európai Unió és a tagállamok gazdasági érdekeit sértik”.
Idén nyáron július 23. és 28. között kerül megrendezésre a 33. Tusványos – a szabadegyetem keretében július 25-én csütörtökön reggel került megrendezésre a Versenyképesség és európai recesszió – EU elnökség című kerekasztal-beszélgetés, melyen Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke is részt vett. A panelbeszélgetés keretében részletesen megvizsgálták a gyengélkedő európai versenyképesség okait. A GVH elnöke kifejtette:
Az elmúlt években Európa lemaradt az olyan csúcstechnológiák fejlesztésében és implementálásában, mint a mesterséges intelligencia és az 5G, ez pedig jelentős versenyképességi problémát jelent. A fogyasztói és adatvédelmi központú szabályozás, akárcsak a legújabb DMA és DSA, fontossága megkérdőjelezhetetlen.
A GVH elnöke szerint a túlszabályozás és a bürokratikus akadályok keresztbe tesznek a „zászlóshajók kinevelésének” és a fogyasztói jólét útjában állnak. Rigó Csaba Balázs elmondta, hogy az Európai Uniónak
- az innovációra,
- az adminisztratív akadályok lebontására,
- a bővítéspolitika újraélesztésére, felgyorsítására,
- és a demográfiai folyamatok megfordítására kell fókuszálnia.
A kerekasztal-beszélgetésen Rigó Csaba Balázs mellett részt vett Bogdan Marius Chirițoiu, a Román Versenyhatóság elnöke, Winkler Gyula, Európai Parlamenti képviselő és Polacsek Csaba, PwC Hungary partnere. A panelt Mátis Jenő, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke moderálta.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Gazdasági Versenyhivatal/Facebook