A felhalmozott és koncentrálódott vagyonok rangsorában a második helyen Kína áll 17,71 százalékkal, majd Japán 6,39 százalékkal a 3. helyet foglalja el a világrangsorban – ismertette Karagich István, a cég ügyvezető igazgatója.
Önerőből szerzett vagyon a „trendi”
A milliárdosok vagyonának közel 70 százaléka ma már önerőből szerzett vagyonnak számít, azaz saját üzletük fejlesztéséből, illetve a saját vagyon növeléséből adódik. Az 5 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkezők várhatóan 15 400 milliárd dollárt fognak 2030-ig örökül hagyni, mintegy 550 ezer gazdag ember adja majd tovább a vagyonát. Az örökbe adott vagyonok átlagosan 28,2 millió dollárt tesznek ki. A következő években a privátbankárok előtt álló legnagyobb feladat az lesz, hogy a szülők után a gyerekeik számára is vonzóvá tegyék a szolgáltatásaikat – jelezte Karagich István.
Változatlan a hazai piac mérete
A hazai privátbanki piac mérete 2010-2011 óta lényegében nem változott, 42-45 ezer ügyfélről beszélhetünk. Tavaly 42 700 ügyfélszámlát tartottak nyilván, a Blochamps várakozása szerint ebben nem lesz változás, 2025-re 45 000 privátbanki ügyféllel számolnak, ugyanakkor a vagyon itt is drasztikusan emelkedik. A privátbanki vagyon a 2017-es 4141 milliárd forintról 2021 végére 7000 milliárd forint fölé ugrott, és a Blochamps szakértői szerint 2023. végére az összeg meghaladhatja majd a 9000 milliárd forintot.
OTP, Erste, MKB a lista élén
A szolgáltatói versenyben a kezelt vagyon tekintetében az elmúlt évtizedben a Concorde, az UniCredit és az Erste növelte legjobban teljesítményét, a kezelt vagyon összegében ugyanakkor az OTP maradt a képzeletbeli dobogó legfelső helyén. Az OTP a privátbanki számlák közel 50 százalékát tartja nyilván, a tavaly év végén mintegy 24 ezer számlát kezeltek. A kezelt vagyon sorrendje a következőképpen alakult: az OTP mintegy 2600 milliárd forint, az Erste 820 milliárd forint, az MKB hozzávetőleg 790 milliárd forint magánvagyont kezel.
Fotó: Figyelő