A Forma-1 lesz a klímafordulat következő áldozata?

Hírek MTI / Figyelo.hu

Már gondolkodik a visszavonulása utáni időszakról a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel, aki szerint a klímaváltozás miatt a sportágnak meg kell változnia a jövőben.

A 34 éves versenyző a Neue Osnabrücker Zeitung című német napilapnak azt mondta, bizonytalan abban, hogy jó döntés lenne-e beszállnia a politikába, de már egy ideje gondolkodik azon, mihez kezd majd az F1 után.

A legkönnyebb az lenne, ha valamelyik televíziós társaság szakkommentátora lennék, és itt maradnék a Forma-1 közelében. De nem igazán látom magam ebben a szerepkörben

– jelentette ki Vettel, akinek a jövő év végéig szóló szerződése van az Aston Martinnal.

A német versenyző kiemelte, hogy érdekli a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem.

A Forma-1 nem környezetbarát, ez nem is kérdés, de olyan időszakot élünk, amikor a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy zöldebbé tegyük a sportágat anélkül, hogy az elveszítse a rá jellemző szenvedélyt és izgalmakat

– vélte Vettel, aki szerint már zajlanak egyeztetések arról, hogy a jövő autósportjának változnia kell, és ez nagyon fontos lenne.

Egyébként nem vagyok optimista. Ha semmi nem változik, akkor az is bekövetkezhet, hogy megszűnik a Forma-1

– közölte Vettel.

Teljesen megújul a Hungaroring

(Borítókép: 21.09.23. Az Aston Martin pilótája, Sebastian Vettel sétál a 2021 -es Forma -1 -es Orosz Nagydíj előkészületei során, a Szocsi Autodrom versenypályán, Szocsiban, Oroszországban. A Forma -1 Orosz Nagydíjat Szocsiban rendezik szeptember 24. és 26. között. (Vladimir Astapkovich, AFP)

További híreink