A férfiatlanság súlyosan károsítja ön és környezete egészségét

Hírek
Többfrontos támadás alatt áll a férfiasság, mondván, az erősebbik nemre egyes hagyományosan jellemző tulajdonságok “toxikusak”. Legalábbis a méregkeverő feminizmus ezt a történetet erőlteti. Pedig valójában a csapottvállú, gyerekfelnőtt szójafiúból van veszélyesen sok.  

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) még tavaly augusztusban adott ki egy tanulmányt, mely kimondja: “a hagyományos férfiasság, amit a sztoikus hozzáállás, a versengés, a dominancia és az agresszió jellemez, úgy, ahogy van, káros.”

Az állítólag negyven év kutatási eredményeire alapozott kötet mégis csak nemrég okozott nagy felbolydulást a nyilvánosságban, azután, hogy az APA hivatalos twitter-oldalán is reklámozta azt.

Ha már a reklámoknál tartunk, nem sokkal ezután a Gillette marketingesei egy feminista rendezőre bízták a márka új promóciós videójának megrendezését. Mint azt már akkor, az indulat hevében megírtam (és továbbra is úgy gondolom természetesen): a reklám olyan is lett.

Egy feminista világmagyarázatot erőltető, giccses, politikai kampányvideó, amelyben a termék eladása másodlagos szempont. Ha egyáltalán szempont volt. A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a Gillette legújabb reklámfilmje nem aratott osztatlan sikert. A Youtube-on pedig jelen állás szerint 706 ezren a tetszik gomra kattintottak, míg 1,2 millióan leszavazták. Már rég használtuk ezt a szót – pedig az érzékeny foglalkozási rettegők frászt kapnak tőle -, úgyhogy mondjuk ki megint: Elégtétel!

Itt már el is húzhatnánk a függönyt, hogy learassuk a tapsvihart, de azért foglalkozzunk még egy kicsit ezzel az erőltetett feminista világmagyarázattal, mert azon érzés fogott el, ha nem lépünk fel ellene elég korán, és elég markánsan, nemsokára ipari kasztrációs központok fognak működni a világfalanszter minden pontján. Ezt pedig, vagyunk még páran, akik nem akarjuk.

Szóval itt van ez a narratíva, miszerint a toxikus maszkulinitás a világ egyik legnagyobb gondja. Hogy vannak bunkó, tahó, agresszív férfiak, kétségtelen, de a civilizációt kevésbé ez fenyegeti. Inkább azon férfiak hiánya, akik szembeszállnának az ilyen mocsadékokkal.

A Prager University nevű amerikai konzervatív szervezet egy tavalyi videójában kiválóan elmagyarázza, miért egyenesen veszélyes az a törekvés, amely a férfiakat kevésbé maszkulinná varázsolná.

“Ha a férfiakat nőiesebbé próbálod változtatni, nem kevesebb, hanem több »toxikus maszkulinitást« kapsz” – magyarázzák.

A videóban szereplő Allie Stuckey kimondja azt a teljesen magától értetődő igazságot – azt a fajtát, amit a társadalm "igazságharcos" haladói már értelmezni sem tudnak, annyira egyértelmű – , miszerint a rossz férfiak nem válnak jókká, csak mert megszűnnek férfinak lenni, akkor válnak jókká, amikor elhagyják a rosszat. Ugye mennyire triviális? Mégis le kell írni, ki kell mondani, ilyen világban élünk…

Stuckey szerint az agressziót, az erőszakot, a féktelen ambíciót nem lehet kitörölni a férfi pszichéjéből, viszont hasznosítani igenis lehet. “Ugyanazok a férfias vonások, amelyek rombolást hoznak, megdönthetnek egy önkényuralmat. A vonások, melyekből a kapzsiság fakad, gazdaságokat építhet fel. A vonások melyek őrült lépésekre ösztönöznek férfiakat, ösztönözhetnek hősies cselekedeteket is.”

“A mérgező férfiasságra adandó válasz nem a kevesebb férfiasság, hanem a jobb férfiasság” – teszi hozzá Stuckey.

És arra is hoz példát, miként néz ki ez a gyakorlatban: a fiatal férfi kinyitja az ajtót a hölgy előtt az első randin (én teszem hozzá, bár nyilván ők is így gondolták: és utána az összes többin is), az apa, aki sokáig dolgozik, hogy eltartsa a családját, vagy egy katona, aki kockáztatja az életét a hazájáért.

Tehát megérkeztünk a valódi problémához, ebből a típusból ugyanis egyre kevesebb szaladgál a golyóbison, legalábbis nem a nyugati féltekén.

Stuckey úgy véli, hogy a mai társadalom igazi gondja nem az, hogy a férfiak túl férfiasak, inkább az ellenkezője. Akik egészséges és produktív módon élik meg férfiasságukat, vezetők, harcosok, hősök lesznek. Viszont azok, akik megtagadják férfiasságukat, el fognak rohanni a felelősség elől, pusztítást és kétségbeesést hagyva maguk után.

“A következményeket mindenhol láthatjuk” – mondja Stuckey. Négyből egy apa külön él gyermekeitől, azok a gyerekek pedig, akik apa nélkül nőnek fel, azok nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, mint azon társaik, akiket az anyjuk és apjuk együtt nevelt. Előbbiek szintén nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe, esnek teherbe tiniként, vagy süllyednek nyomorba. A középiskolában lemorzsolódottak 71 százaléka szintén apa nélkül nőtt fel.

Stuckey azt is ki meri jelenteni: “az egészséges családok és közösségek létezése a jó férfiak bátorságán és vezetésén múlnak.” Ajjaj! Ez rendkívül sértő lehet egyesek számára, én meg nem tettem ki fentebb a trigger warningot… Na mindegy! Van még tovább is:

“A jelenlegi trend azonban az, hogy feminizálni kell a fiatal férfiakat valami utópisztikus, egyenlőségről és békéről alkotott elképzelés megvalósítása reményében. És ez már a legfiatalabb korban elkezdődik. A játszótéren már rég betiltották az olyan »agresszív« játékokat, mint a kidobós. Azt mondjuk a fiatal fiúknak, hogy a versengésre ösztönző belső vágyuk rossz. Mindenki trófeát kap. Ne verd tönkre az ellenfeledet sportban. Ez az antiférfi elborulás tovább folytatódik a felsőoktatásban és a munkahelyen is. Több millió kísérleti férfit, boldogtalan nőket kreál, és összezavarja a fiúkat és a lányokat?” – magyarázza Stuckey.

Így, ha már a politikai műszavaknál tartunk, legyen ez a legújabb: toxikus feminizmus.

Borítófotó: PuzzlePix / Dreamstime

Ezek is érdekelhetnek

További híreink